+ Természet

A kea papagáj ugyanolyan eszes, mint a főemlős

A csecsemőknél és csimpánzoknál megfigyeltekhez hasonló képességekkel rendelkezik az Új-Zéland Déli-szigetén honos kea madár, a világ egyetlen alpesi papagája – állapították meg az Aucklandi Egyetem kutatói, akiknek elsőként sikerült bizonyítaniuk, hogy egy madár képes valódi statisztikai következtetéseket levonni.

A szakemberek egy Christchurch szomszédságában lévő védett területen élő keákat vontak be a tanulmányukba, amelyben azt vizsgálták, hogy a madarak milyen következtetésekre jutnak különböző statisztikai, fizikai és szociális információk alapján – írja a www.stuff.co.nz.

A hat madárnak megmutatták, hogy ha fekete színű facsipeszt választanak, akkor ennivalót kapnak, ha viszont narancssárgát, akkor nem jár a jutalomfalat. Ezután két átlátszó edényt mutattak nekik, amelyekben keverve voltak a különböző színű fadarabkák, de az egyikben a feketéből, a másikban a narancssárgából volt több.

Egy ember mindkét edényből kivett egy-egy csipeszt, de úgy, hogy a kea ne láthassa, milyen színűt. A madárnak ezután meg kellett tippelnie, hogy melyik kézben van a jutalommal járó fekete fadarab és az állatok következetesen azt a kezet választották, amelyikkel a nagyobb számú fekete csipeszt tartalmazó edénybe nyúltak.

„A tanulmányunk azt sugallja, hogy ez a képesség valószínűleg kétszer alakult ki a bolygónkon, a főemlősöknél és a madaraknál”

– mondta Alex Taylor professzor, hozzátéve, hogy az eredményeik hasznosak lehetnek a mesterséges intelligencia-kutatásban.

A következő teszt során a kutatók ugyanannyi fekete és narancssárga fadarabkát helyeztek az edényekbe, amelyeket azonban ezúttal vízszintesen megfeleztek egy „válaszfallal”, vagyis a fadaraboknak csak egy része volt hozzáférhető. A keák ebben az esetben következetesen azt a kezet választották, amellyel abba az edénybe nyúltak, amelyben a hozzáférhető felső részben több volt a fekete csipesz.

A tanulmány ezen része azt bizonyította, hogy a keák összevetették a fizikai környezetükre vonatkozó információkat a fadarabkák viszonylagos ismétlődésére vonatkozó információkkal, ami olyan képesség, amelyet eddig csupán a csecsemőknél tapasztaltak.

Az utolsó teszt során két ember vett ki csipeszeket két különböző edényből, ám egyikük mindig csak feketét választott, a másik viszont válogatás nélkül kiemelt egyet. A keák mindig a fekete fadarabkát választó „elfogult kéz” mellett döntöttek.

Mostanáig csupán az embereknél és a csimpánzoknál figyelték meg a szociális és ismétlődésre vonatkozó információk ilyen módon való integrálását.

A szakembereket meglepte, hogy a keák, amelyeket már eddig is Új-Zéland legokosabb madarainak tartottak, különböző típusú információkat használnak. Mint mondták, „az ilyen típusú egységesítésről úgy véltük, hogy megköveteli a nyelvhasználatot”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top