+ Zene

Justin Bieber megdöntötte Elvis Presley 59 éves rekordját

A kanadai énekes 25 évesen a legfiatalabb szólóelőadó lett, aki hét első helyezett lemezzel rendelkezik, miután Changes című albuma is az amerikai Billboard slágerlista élére tört.

Elvis 26 évesen érte el ugyanezt, amikor 1961-ben listavezető lett Blue Hawaii című albuma – írja a BBC.com.

A Billboard ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a zenekarokat és együtteseket is figyelembe véve más a helyzet, ugyanis a Beatles mind a négy tagja fiatalabb volt Biebernél, amikor hetedik albumuk is listavezető lett.

A zenekar legidősebb tagja, Ringo Starr 25 éves volt, a legfiatalabb tag, George Harrison pedig mindössze 22 éves, amikor a Rubber Soul 1966-ben első lett.

Bieber abban viszont mindenképpen legyőzte a „riválisokat”, hogy mindössze 16 éves volt, amikor először került lemeze a Billboard élére, míg Elvis 21, George Harrison pedig 20 éves volt, amikor elérte ezt a sikert.

A Changes négy év hallgatás után az első lemeze Justin Biebernek, az elmúlt héten 231 ezer példányt adtak el belőle, a brit sikerlista élére is felkerült.

Az albumon a sztár reflektál a tiniként átélt sztárságra, a felnőtté válásra, emellett több dalt szentel feleségének, Hailey Baldwin modell-színésznőnek, akivel tavaly kötött házasságot.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top