+ Irodalom

Valami új, maga fölé épülő nemzetre vágyom – Az Élet és Irodalom 2020/08. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

INTERJÚ

„Az esszét választottam” – Szilágyi Júliával beszélget Demény Péter

„Ismerős kolozsvári szobába lépek be, ismerős tárgyak közé, ismerős hangulatba. Az ágyon könyvek, az asztalon sütemény. A polcon látok egy francia nyelvű Sinistrát, a szoba központjává a verandára nyíló sarok válik, Szervátiusz-szobor teszi azzá. Nem véletlen, hogy itt született a Mit olvas Hamlet herceg? (1993) vagy a Versenymű égő zongorára (2002). Szilágyi Júliának hét kötete jelent meg, az első Swiftről 1968-ban, a legutóbbi az Álmatlan könyv című memoár, 2014-ben. A Lehet-e esszét tanítani? tananyagát én magam is megtanultam Szilágyi Júlia mesterképzős diákjaként.”

FEUILLETON

Perecz László Filozófusidentitások címmel írt esszét Somló Bódogról és gróf Révay Józsefről.

„Esszénk hősei mindketten a magyar filozófiai hagyomány számon tartott alakjai. Kettejük közül persze azért az előbbi, Somló Bódog (1873–1920), a századvég-századelő kiemelkedő gondolkodója, a korszak progresszív mozgalmainak egyik vezéregyénisége számít ismertebbnek. Ő az, akinek 1903-as Társadalomtudományi Társaságbeli előadása – és különösen Ady azt méltató cikke – nyomán élénk sajtóvita és parlamenti interpellációig eljutó botrány támad; akinek kései tanulmánytöredékeiből a kortársi jogfilozófus néhány éve monográfiát állított össze és jelentetett meg; akinek jogbölcseleti főműve centenáriumát a jogtudósok a közelmúltban nemzetközi konferenciával ünnepelték. Az utóbbiról, gróf Révay Józsefről (1902–1945) inkább csupán a szűkebb érdeklődő közönség hallott. Neki már a személye is azonnal közelebbi meghatározásra szorul: hogy voltaképp ki is ő, és ki nem ő. Nem azonos ugyanis sem a kommunista teoretikus és kultúrpolitikus Révai Józseffel, sem a klasszikafilológus és ifjúsági regényíró Révay Józseffel. A két háború közötti korszak színes egyénisége, sokfelé kalandozó szerzője és eredeti teoretikusa pedig. Gondolkodói hagyatékának fölélesztésére az utóbbi időben több kísérlet is történt ugyan – még nyolcvankilenc előtt megjelenik etikai főművének reprint kiadása, két évtizede pedig tanulmányainak kötetbe foglalt válogatása is napvilágot lát –, érdemi recepciójában azonban mindezek nem hoznak érdemi áttörést. Most, jelen kísérlet alkalmával mégis együtt szólunk róluk. Mindketten a magyar filozófiatörténet mostanában formálódó kánonjának fontos szereplői, a hazai bölcseleti múlt mai kutatóitól számon tartott filozófusok. Kérdésünk épp a maguk filozófusszerepére irányul. Hogy tudniillik az a munkásság, amit kifejtenek, valóban filozófusi munkásság-e? Hogy, közelebbről, ők, akiket a múlt mai tanulmányozói egyértelműen filozófusnak tekintenek, ők maguk valóban filozófusnak tekintették-e önmagukat?”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Csehy Zoltán Odüsszeuszi kalandtúra című kritikája Ritoók Zsigmond Homéros Magyarországon című kötetéről.

„Odüsszeuszi kalandtúrára vállalkozik az, aki a hatástörténetét akarja feldolgozni: a történeti emlékhagyás kiszámíthatatlanságának Szküllája rémítget és Kharübdisze örvénylik, kavarog körülötte. Nem úszhatja meg az ideológiai, filológiai hajótörést sem, le kell szállnia a régi korok alvilágába, a repertóriumok, kézirat- és levéltárak, szövegelfekvők terében kell társalgásra bírni a holt anyagot, el kell időznie egy-egy művészi teljesítmény Kirké-mámorában, fel kell ismertetnie magát mai környezetével, és el kell foglalnia az őt megillető, régi-új helyet. Ritoók, akit csak lehet, megpróbál komolyan venni, ha tudott görögül, ha nem: minden neszre figyel, ébersége egyszerre a szakfilológusé és az empatikus érdeklődőé. Így nyeri el például intellektuális súlyát Herder felesége, aki frappánsan különböztette meg Herder és Wolf elgondolásait: „Wolf a szöveg kritikusa, férjem az epopeia belső értelmét taglalja”. Felfigyel arra is, hogy Kölcsey az egyetlen a korban, aki arra panaszkodik, hogy nincs jó Homérosz-szövegkiadása. Ritoók Kölcseyben felfedezi a korai kulturális antropológust, aki a homéroszi eposz keletkezéstörténetét a „Tahiti szelíd ege alatt” felcsendülő énekekkel és az Új-Zélandi „kannibál” csatadalokkal rokonítja.”

KÖNYV

Gábor György A múlt jövendőmondói című recenziója Komoróczy Géza Történelem a próféták kezében című, a Bibliáról szóló kötetéről.

„Komoróczy Géza a próféták munkamódszerét komolyan veszi: számára sincs a temporális világnak szánt értelmes üzenet – származzék az akár az Örökkévalótól, akár a prófétától, akinek, tudvalevő, az Örökkévaló adta a szájába a szót, akár a „visszafelé tekintő prófétától” (Friedrich Schlegel), vagyis magától a történésztől –, ha azt nem alapozza meg a múlt feltárulkozásának alapos igénye és szükséglete. Hiszen JHVH is, midőn bemutatkozik a népnek, nem a kozmikus mindenség teremtőjeként, a csillagos égbolt és a világító égitestek megalkotójaként hivatkozik saját magára (jóllehet mindezek az ő művei), hanem egy történelmi eseménnyel azonosítja önmagát: azzal, amikor kivezette a népet az egyiptomi szolgaság házából, s megadta nekik a szabadság csodás ajándékát. Vagy ugyanígy, az a deklaráció, amely az első zsengék bemutatásakor hangzott el a Szentélyben, s amely „hordozhatóvá tömörített történelemként” (Yerushalmi) mondja el és értelmezi a zsidó őstörténetet a „kóborló arámi” atyától az egyiptomi lemenetelen és „jövevény-státuszon” át a szolgaság házából való kihozatalig és a tejjel-mézzel folyó országba való bejutásig. Mózes búcsúénekében is ezt a „megszentelt történelmet” eleveníti meg, s a próféták is a múltból vett példákkal törekednek igazolni és legitimálni önmagukat. S a történelem megtapasztalásának szükségessége és személyessége az egymást feltételező kommunikatív és kulturális emlékezet közvetítésével őrződik meg a „beszéld majd el a fiadnak és a fiad fiának” parancsolata, vagy a Széder este dramatikus eleme révén, ahol minden egyes személynek úgy kell tekintenie önmagára, mintha ő maga is ott lett volna az egyiptomi kivonuláskor: nem más ez, mint a személyessé tett történelem katartikus élménye.”

VERS

A szám versrovatában Izsó Zita és Orcsik Roland versei olvashatók.

Orcsik Roland két Ady-átirata közül mutatjuk meg az egyiket:

Védjegy

„Tudod, Uram, hogy mostanában
Ólom-tüzek égtek a számban,
Kiálthatnék, hallgattam mégis,
Tudok mindent, hallgattam mégis”

– mint betonkeverő, zörög
fejemben a kavicsos Ady-
mantra. Valami új, maga fölé
épülő nemzetre vágyom.

A felpaprikázott magyar,
mint a hozzá hasonló
peremvidéki, olcsó lotyók,
szót fogad a kuncsaftjának.

Saját stricije hágja orrba-szájba,
kiálthatna, mégis, mint szar a fűben,
lapít a nemzet: míg csörög a malac-
persely, gond egy szál sem.

PRÓZA

Balássy Fanni, Csabai László, Tamás Zsuzsa és Tóth Gábor Ákos prózája.

Tárcatár: Szív Ernő.

Részlet Tamás Zsuzsa Tövismozaik című írásából:

„Mindez, a dolgok titokzatos és csak utólag látható logikája szerint, egy irányba mutatott: elhatároztam, hogy rendbe hozom azt a polcot, lecsiszolom, bepácolom, hogy a különböző fáknak mégis egyforma színe legyen, tehát vettem hozzá diófapácot, és a mosókonyhából bevittem három száraz és ép fatáblát, mert úgy gondoltam, ha azokat felszögelem a polc hátuljára, kimerevítik, és akkor stabil lesz. A fatáblákról azonnal kiderült, hogy a könyvespolcra túl kicsik, de nem volt kedvem visszavinni őket a mosókonyhába. A polcot pedig egy ideig még nem csiszoltam le, mert smirglivel túl nagy munka lett volna, viszont a Boros Gyuri a másodikról megígérte, hogy kölcsönadja a csiszológépét, arra vártam. De a pác már megvolt, és egyik este elkezdtem a tüskéket szemöldökcsipesszel belemártogatni. Közben továbbra is kijártam hátra, a kertbe, és cigizés közben már folyton a tüskéket vizslattam. Közeledett a húsvét. Gondoltam, nekem már nincs miből böjtölnöm, bár azt a kis édességet, amit a pirítósok mellé engedélyeztem, tulajdonképpen még megvonhattam volna magamtól, de nem tettem: egyszerűen nem akartam elájulni, összecsuklani, mint egy rosszul barkácsolt polc, a vércukorszintemet és a kedélyállapotomat fenn kellett tartanom a több napra beosztott sportszeletekkel vagy vacak kis kekszekkel.”

TELEVÍZIÓ

Grecsó Krisztián a  Kr Film Channelről és a TikTok  Youtube-videókról írt.

„A kamaszok is egy sokarcú, széttört világban keresik a helyüket, és nem állítom, hogy csak így beszélnek magukról, de így is. És aki érteni szeretné a vágyaikat, ismerni a világot, ahogy ők ismerik, az jól teszi, ha félreteszi az előítéleteit, és megnéz néhány TikTok-videó válogatást.”

SZÍNHÁZ

Molnár Zsófia a Dollár Papa Gyermekei Lady Chatterley szeretője, valamint  a Manna és a Másik Oldal Mit tennél, ha ma meghalnék című előadásáról írt, amelyek a Trafóban, illetve a B32 Kultúrtér és Galériában láthatók.

„Ördög Tamás rendező az elmúlt egy-kétszáz év irodalmi termésében mintha kifejezetten keresné az olyan műveket, amelyek a maguk korában (és az adaptációknak köszönhetően akár később is) felhördülést keltettek, netán botrányt kavartak. És előszeretettel mutat rá arra, hogy ma már nem egészen az a botrány alapköve, amit annak idején a háborgók annak tartottak, sőt, bizonyos fokig – sulykolás nélkül – igazságot szolgáltat a megalázottaknak és megszomorítottaknak.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top