+ Irodalom

Schmitt Pál támogatásából adták ki a vizsolyi biblia 800 hasonmás példányát

MTI/Vajda János

Bemutatták a vizsolyi biblia hasonmás kiadását kedden a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vizsolyban a helyi református gyülekezet által szervezett Bibliaünnepen.

Kovács Zsolt Levente vizsolyi református lelkipásztor elmondta, hogy a hasonmás kiadás az eredeti Károlyi-biblia kinyomtatásának 430. évfordulójára jelent meg. Károlyi (Károli) Gáspár 431 éve, 1589-ben kezdte el kinyomtatni az első teljes magyar nyelvű bibliát Vizsolyban a helyi nyomdásszal, Manskovit Bálinttal együtt, egy évvel később fejezték be a munkát. A vizsolyi biblia 2015 óta hungarikum, azóta jelentősen megnőtt látogatóközpontjuk látogatottsága.

Az utóbbi években emiatt egyre többen keresik a vizsolyi biblia hasonmás kiadását is, ám a korábbi kötetek elfogytak és nem volt forrásuk újabb hiteles bibliakiadásra. Most Schmitt Pál egykori köztársasági elnök támogatásából sikerült újabb 800 példányt készíteniük. A hasonmás, kétkötetes biblia eladásából befolyt összegből az egyebek mellett bibliatáborokat és honismereti táborokat is szervező gyülekezet folytatná a négy éve megkezdett helyi népfőiskola épületének építését, amely számos közösségi program szervezésére ad majd lehetőséget.

Vizsoly, 2020. február 18.
Biblia a vizsolyi református gyülekezet bibliakiadása alkalmából tartott hálaadó ünnepségen a vizsolyi református templomban 2020. február 18-án.
MTI/Vajda János

A vizsolyi biblia a 16. századi magyar nyelv páratlan dokumentuma, amelynek nyomtatását 1590. július 20-án fejezték be Vizsolyban. Károlyi (Károli) Gáspár tudós reformátor és gönci munkatársai elsőként fordították le magyar nyelvre a teljes bibliát. Az eredeti kiadásból ma húsz körüli példányról tudni, ebből néhány magyar gyűjteményekben található.

A vizsolyi biblia megjelenése nemcsak a magyar reformáció megerősödését és a könyvnyomtatás meghonosodását, hanem az irodalmi magyar nyelv tökéletesedését is
jelentette. A vizsolyi bibliát őrző református templomot 2017-ben történelmi emlékhellyé avatták.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top