+ Színház

Kamaraszínházi fesztivál lesz március végén Szegeden – teljes a program

Márciusban rendezi meg regionális kamaraszínházi fesztiválját Rekamié címmel a Szegedi Nemzeti Színház, a közönség hat nap alatt hat társulat produkcióját láthatja.

Az idei programsorozat mottója: a művészet fiatalon tart. Március 23-tól a legifjabb színházrendező generáció tagjainak előadásai mutatkoznak be Szegeden. Ezek az „ifjú titánok” már túl vannak a kezdeti szárnypróbálgatásokon, feltörekvő, kiemelten tehetséges alkotók, akik már több rendezésükkel felhívták magukra a színházi szakma és a nézők figyelmét. Újítani vágyók, kísérletezők, új nézőpontból közelítenek a színpadi munkához, ez a színészeket és a nézőket is nyitottságra készteti.

A nyitóelőadás a Rózsavölgyi Szalon produkciója, a Salamon király szorong című színmű. Émile Ajar regényének színpadi változatát Dicső Dániel rendezte.

József Attila halálának 80. évfordulója alkalmából készítette el a költő életútját, szerelmeit és versrészleteit bemutató estjét Vecsei H. Miklós. A darab március 24-én szerepel a fesztivál programján.

A nagyváradi Szigligeti Színház William Shakespeare Szentivánéji álomjával vendégszerepel Szegeden. Az előadást a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2019-ben színházrendezőként végzett Tarnóczi Jakab állította színpadra.

Luk Perceval, Feridun Zaimoglu és Günter Senkel Moliére című színdarabja a négy leghíresebb Moliere-komédia – A mizantróp, Don Juan, Tartuffe, A fösvény – kortárs újragondolása és összefűzése egy grandiózus nagyságú művé. A darabot Hegymegi Máté rendezésében a Radnóti Színházban mutatták be MOLIERE – The passion címmel, március végén a szegedi közönség is láthatja.

Az Örkény István Színház Kosztolányi Dezső Édes Annáját hozza el a Rekamié fesztiválra, a rendező Szenteczki Zita.

A fesztivál programját az 1950-es évek legendássá vált propaganda-operettje az Állami áruház zárja. A darabot a Kecskeméti Katona József Színházban tavaly tavasszal Benkó Bence és Fábián Péter állította színpadra.

Újdonságként a produkciókat a Barnák László főigazgató, Hollósi Zsolt újságíró és Karsai György színháztörténész, egyetemi tanár alkotta zsűri kíséri figyelemmel, a rendezvény végén az egyik produkció megkapja a Rekamié Fesztivál díját. Az előadások után a nézők szakmai beszélgetéseken vehetnek részt a Revizor Online kritikusainak moderálásával.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top