+ Irodalom

Charles Dickens titkos írói leveleiből nyílik kiállítás

Charles Dickens alkotói folyamatába engednek bepillantást az angol író személyes levelei, amelyeket egy idén nyíló londoni kiállításon láthat először a közönség – olvasható a BBC hírportálján.

A 25 levél egy Dickens személyes tárgyait és saját könyvtárából származó kéziratait, valamint könyveit őrző gyűjtemény része. A kollekciót, amely egy amerikai gyűjtő több mint 40 évnyi munkájának eredménye, a londoni Charles Dickens Múzeum vásárolta meg és fogja kiállítani az év folyamán.

Az intézmény pénteken, az angol író születésnapjához időzítve jelentette be a gyűjtemény megvásárlását.

A levelek egyikét 1843. novemberében, a Karácsonyi ének írása közben küldte Dickens egy közeli barátjának.

„Félbe hagytam a Karácsonyi Könyvet és most pihenek két napot mielőtt áttérek a Chuzzlewitre”

– írta Dickens. Majd folytatta:

„tegnap nagyot sétáltam. Ma pedig lóháton vár rám 30 mérföld”.

Cindy Sughrue, a múzeum igazgatója szerint a levelek bepillantást engednek Dickens „alkotói folyamatába” és segítenek megválaszolni a kérdést, hogy „mivel hangolódott rá az írásra”.

A levelek tanúsága szerint utóbbiban nagy szerepe volt például a testmozgásnak.

Sughrue szerint a levelek azt tükrözik, hogy Dickens minden körülmények között képes volt dolgozni: egyszerre nyaralt, élvezve a különböző kultúrákat, de közben megszállottan dolgozott és tartotta a határidőket.

A levelek egy része Dickens és apja, John feszült viszonyáról árulkodnak. A gyűjtemény egyik különlegessége pedig az angol író egyetlen fennmaradt teljes levelezése – Dickens a neki küldött levelek többségét megsemmisítette -, amelyet egy rajongójával, egy fiatal dán nővel folytatott.

A múzeum egyebek között a brit nemzeti örökségvédelmi alapítvány (National Heritage Memorial Fund) és az Art Fund művészeti alapítvány segítségével gyűjtötte össze a kollekció megvásárlásához szükséges 1,8 millió fontot.

A gyűjteményt katalogizálják és az interneten is elérhetővé fogják tenni.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top