+ Életmód

Sör, brandy és rum folyt a csapból egy 18 lakásos társasházban

Sör, brandy és rum keveréke folyt a csapokból a hét elején egy 18 lakásos indiai társasházban, miután egy közeli „alkoholtemető” beszennyezte az ingatlan ívóvízellátását biztosító kutat.

A büdös barna folyadék hétfő reggel kezdett folyni a délnyugat-indiai Kerala állambeli Trisúr egyik lakóházának csapjaiból.

A megdöbbent lakók felvették a kapcsolatot az illetékes szervekkel, és kiderült, hogy az ivóvizüket biztosító kutat maguk a hatóságok szennyezték be, noha véletlenül.

Történt ugyanis, hogy csaknem 6 ezer liternyi elkobzott alkoholt földeltek el az érintett lakóház szomszédságában. A szeszes italok pedig beszivárogtak a talajba, majd abba a kútba, amely a 18 lakásos társasház ivóvízellátását biztosítja.

Szerencsére az erős szag és a fura szín elrettentette a lakókat attól, hogy beleigyanak a csapvízbe, amely természetesen fürdésre, mosásra és minden egyébre is teljesen alkalmatlan.

„A gyerekek nem tudtak iskolába, a szüleik pedig dolgozni menni”

– panaszolta a lakóház tulajdonosa.

A hatóságok rögtön nekiláttak a kút megtisztításának, ám az eljárás valószínűleg egy hónapot vesz majd igénybe, ami azt jelenti, hogy a lakók addig rá vannak utalva a hatóságok által biztosított vízszállítmányokra.

„Naponta nagyjából 5 ezer liter vizet kapunk, de ez nem elég az épületben lakó összes családnak”

– jegyezte meg a tulaj, hangsúlyozva, hogy a beszennyezett kút volt az elsőszámú vízforrásuk.

Indiában egyébként Kerala államban a legmagasabb az alkoholfogyasztás.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top