+ Interjú

Kelemen Barnabás: Ha kinyílik az égi csatorna, a zenei zsenialitást nemek felettinek kell tekintenünk

A Pannon Filharmonikusok Univerzum című koncertjén szólistaként lép fel Kelemen Barnabás hegedűművész, aki értő útikalauza Sibelius Hegedűverseny című művének.

A Pannon Filharmonikusok Univerzum című koncertjének repertoárján szereplő egyik műnek, Jean Sibelius Hegedűversenyének érdekes magyar vonatkozása is van. A szerző ugyanis már megírta a művet, amikor meghallotta a mindössze 16 éves Vecsey Ferencet hegedűn játszani, és ennek hatására nagyon sokat változtatott a mű eredeti formáján. A fiatal zseni arra inspirálta őt, hogy újra gondolkodni kezdjen ezen a művön, így születhetett meg egy olyan darab, ami Sibeliust Brahms, Csajkovszkij, Bartók vagy Beethoven szintjére emelte fel, és ennek köszönhető az is, hogy a nagy szimfonikus hegedűversenyek között ma már az ő szerzeménye is szerepel. Kelemen Barnabás hegedűművésszel, karmesterrel, az est szólistájával beszélgettünk a finn zeneszerző rendkívül változatos művéről.

Sibelius Hegedűversenyét hallgatva az volt a benyomásom, hogy egy sodró lendületű belülről a hallgatóját erőteljesen megmozgató zene. Önben milyen érzéseket kelt ez a darab?

Azt gondolom, hogy ezek a jellemzők általában is mind ismérvei a zenei remekműveknek. A leghíresebb darabok nem véletlenül váltak a közönség kedvenceivé. Olyan érzéseket váltanak ki, amelyeket a zenén kívül más művészeti ág nem igazán tud. A vizuális művészetekben mindig valami konkrétat látunk, még akkor is, ha épp egy absztrakt művet szemlélünk. Azonban az, hogy a zene milyen érzést vált ki a hallgatójából, mindenkinél egyéni és ezért teljesen más is, éppen ez teszi csodálatossá. Sibeliusnak a Hegedűverseny a legkomolyabb műve, és a hegedűsnek ritkán adatik meg, hogy az általa előadott darab épp a zeneszerző életművének csúcsa legyen.

Mikor találkozott először ezzel a művel?

Kocsis Zoltán többször akarta velem játszani a darabot, ezért megtanultam, de ez a koncert végül sosem jött létre. Feleségem, Kokas Katalin játszotta vele első alkalommal a Hegedűversenyt a Müpa megnyitása után. Számomra tehát az első találkozás a feleségemen keresztül történt, aki otthon ezt gyakorolta, koncerteken játszotta, tanárokhoz járt a darab kapcsán, én pedig később tettem meg ezeket a lépcsőket, én is jártam vele egy-két mesterhez, és azután örömmel játszottam a művet több alkalommal. Legutóbb Sibelius születésnapján, az ő szülővárosában, két nappal ezt megelőzően pedig a Sibelius teremben adtam elő a darabot.

A Pannon Filharmonikusok esetében nagylétszámú zenekarról van szó. Tud-e figyelni a szólista játék közben az egész zenekarra vagy van esetleg olyan szegmens, amely különösen igényli a figyelmét?

A legnagyobb versenyművek ismérve az, hogy a szerző nagyon egyenrangú felekként kezeli a szólistát és a zenekart, ezt egyébként még Beethoven kezdte el. A szólóhangszer a mű nagyobb részében kíséri vagy körülrajzolja a zenekari témákat, Sibelius is ezt követi. Sokszor a hegedű csak variációkat játszik, díszít. Vannak olyan szólisták, akik tudatosan kikapcsolják, hogy mit hallanak a zenekartól, és tudatosan a saját szólamukra koncentrálnak. Én nem így játszom, de azért vannak olyan szólamok, amelyeket hallok ugyan, de mert ezek nem kiemelten fontosak, csak akkor veszem észre őket, ha valami más hangzik el, mint kellene. Nem tudok mindegyik szólamra figyelni, de ha egy szólam fontosabb, mint az enyém, mert én épp csak egy díszítést vagy oktávpárhuzamot vagy kíséretet játszom, akkor nagyon fontos, hogy azt a szólamot ne csak halljam, de hallgassam is. És attól függetlenül, hogy az a bizonyos klarinét, oboa, fuvola vagy brácsa mit játszik, teljes figyelmemmel velük kell lennem ez idő alatt. Egyenrangú zenélés történik, és hiába ül ott mondjuk egy nyolcvan tagú zenekar, ilyenkor ez olyan, mintha kamarazenélés lenne, és csak hatan vagy nyolcan játszanánk.

Ön karmester is egyben. Ez mennyiben segíti hozzá egy darab előadásához, és ilyenkor háttérbe kell-e szorítani a saját elképzeléseit a darab vezényléséről?

Ennél a műnél nem lehet megkerülni a karmester szerepét. Ha jó karmestert kap a zenekar, akkor igen, ki tudom kapcsolni magamban. Sokszor bennem van, hogy egy szót szólnék valakinek vagy csak mutatnék egy gesztust, és helyreigazítanám a hibát. De én ilyenkor „csak” szólista vagyok és nem tehetek ilyet. És ezért is nagyon szeretek a Pannon Filharmonikusokhoz jönni, valahányszor Bogányi Tiborral játszom, aki régi jó barátom és karmester-szólista, rá mindig számíthatok. Sibelius hegedűversenyét lehetetlen karmester nélkül eljátszani.

Sibelius megítélése nem volt túl kedvező a kortársai körében. Volt olyan kritikus, aki annak idején azt írta róla, hogy nagyobb hatással lesz az utókorra, mint a saját korára. Igaz-e ez Ön szerint és ma hogyan vélekednek róla, mennyire népszerű a XXI. század koncerttermeiben?

Van egy-két jelentős szimfonikus műve a Finlandián kívül is, de én azt mondanám, hogy tételek vagy pillanatok vannak, amik igazán mélyek és magasak is egyszerre, és valóban a zeneirodalom csúcsának nevezhetők, de egészében véve sajnos nem ontotta a Hegedűversenyhez hasonló zseniális műveket.

Elég korán abba is hagyta a zeneszerzést.

Így van, és nem is játsszák őt eleget. Én imádom a románcait, a humoreszkjeit, többet játszottam is ezekből. Ebből a szempontból tehát méltatlanul elfeledett, de az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy ha valaki csak egyetlen zseniális zeneművet ír, akkor már zseniális zeneszerzőnek számít. Háttértanulmányai, hangszeres ismeretei is kellettek ehhez, és persze az is, hogy megérezze azt a bizonyos égből megnyílt csatornát, melyen keresztül az égiekkel ilyen szoros kapcsolatot teremtett a zenén keresztül.

Ebben a műben érzékelhető-e az a jelleg, ami miatt nemzeti zeneköltőnek tartják őt? Előfordult az is, hogy a Kalevalát használta forrásként a műveihez.

Sibelius nagyon kedvelte Bartók és Kodály hozzáállását a magyar népzenéhez, és ő maga is kereste a finn gyökereket. Jóbarátom Pekka Kuusisto finn hegedűművész sokszor megmutatja koncertjein, hogy milyen erőteljes kapcsolat van a finn népzene és a hegedűverseny között. Szerintem egyébként minden zeneszerzőn lehet érezni, hogy honnan jött. A Kalevala ősi motívumai, és a finn népzene elemei is érződnek Sibelius zenéjén.

Sibelius sokat tett a szimfonikus forma forradalmasításáért. Mi az, ami új, ami egyedi az ő művészetében?

Szerintem ezt inkább a szimfóniáiban lehet tetten érni, de velük nem foglalkoztam olyan értelemben, hogy bár ismerem a legtöbbjüket, de nem dirigáltam őket. Az bizonyos, hogy még Sibeliusnál is érződik a 19. század zenei forradalma. Beethoven után Liszt, aki az ő növendéke volt, olyan újításokat vezetett be, amelyeket lehet, hogy csak jóval később és más szerzőknél érzékelünk. Északon Grieg, délebbre Smetana, keletebbre például Muszorgszkij erőteljesen átültették a népi vonalat a zeneszerzeményeikbe. Sibelius hozzájuk hasonlóan egyre grandiózusabb apparátust használt, ő is járta a maga útját, de a népének zenéje alapján fejlesztette a műveket. Tágította a dinamikát, a hangzást és a szélsőséges hangszerelést.

A koncert a programismertető szerint igyekszik bejárni az egész Univerzumot. Elindulunk a Földről és egészen a bolygókig jutunk, Gustav Holst zeneművével. Ha egy ilyen utazásra invitál a program, akkor Sibelius műve melyik állomást jelenti ezen az úton?  A programban a kettő között helyezkedik el.

Én a Holdat tudom társítani ehhez a zeneműhöz. Eszembe jut ennek kapcsán, hogy jártam olyan helyeken is Finnországban, ahová még a legtöbb finn sem jutott el. Amíg elérünk északi irányban Norvégiáig, a tundrának van egy olyan része, ahol eltűnnek a fenyők és csak zuzmót lát az ember. Nyár közepén befagynak a tavak, és éjszaka világos van. Júniustól szeptemberig tart ez az időszak, utána pedig éjjel-nappal nagyon sötét van. Képzeljük el, hogy élőlények élnek olyan helyeken, ahol esetleg csak három órán keresztül van naponta világos. Persze mindenhez hozzá tudunk szokni, és aki oda születik, annak ez a természetes. Ugyanakkor ez egy csillagászati esemény a Földön, és ennek a megfoghatatlan hangulatát adja vissza Sibelius műve. Holdbéli táj ez, amiről most beszélgetünk. Mindeközben a Hegedűverseny helyenként spanyolos és tüzes, a legszenvedélyesebb zenék közé tartozó pillanatok is fellelhetőek benne.

A Hegedűversenyen kívül szerepel a koncert műsorán Lili Boulanger Tavaszi reggel című műve is. Ritka volt az ő idejében, hogy valaki nő létére nem csak hogy zeneszerzéssel foglalkozott, de sikeres is tudott lenni. Érezhető-e egy előadóművész számára, hogy egy adott darabot férfi vagy nő komponálta, van-e olyasmi különbségtétel, mint az például operáknál (Verdi a férfi-, míg Puccini a női lélek nagy értője és zenei megjelenítője)?

Az operánál talán egyértelműbb ez a különbség. Én azt mondanám, hogy Fanni Mendelssohn, Clara Schumann vagy Kodály kapcsán Sándor Emma vagy akár Mozart testvére, Nannerl mind zsenik voltak. Csak éppen nem hagyták érvényesülni őket. Ritkán játszom azokat a csodálatos műveket, melyeket ők írtak, így nehéz elvonatkoztatni. De ha kinyílik az a bizonyos égi csatorna, és át tudják adni önmagukat ennek, akkor azt mondhatjuk, hogy a zsenialitást nemek felettinek kell tekintenünk. Nem engedték kibontakozni például Fanni Mendelssohnt, ő sokszor Félix-ként publikált. Ez egy komoly handikep a zenetörténet számára, és nem lehet eléggé tiltakozni ellene.

Mit tudhatunk a Pannon Filharmonikusokkal való együttműködéséről?

A Budapesten kívüli zenekarok közül a legtöbbet velük játszottam, mindig nagy élmény a közös zenélés. Az elmúlt tizenöt év alatt komoly vonzerőt jelent Horváth Zsolt személye. Amikor Pécsre megyek, alig várom, hogy találkozzunk, leüljünk beszélgetni. Bogányi Tibor is erős kapocs, őt már említettem, de minden zenei magasságán felül ő az első lányunk keresztapja. Fantasztikus a terem, ami sokban hozzájárult a zenekar fejlődéséhez az elmúlt tíz évben. Óriási előny ez a többi zenekarhoz képest. És a zenészek egyéni fejlődése is egyre egyértelműbb, ami rendkívül inspiráló a közös játék során.

Mozart születésnapján beszélgetünk. Milyen a kapcsolata, viszonyulása hozzá hegedűművészként?

Emlékszem, amikor 17 évesen tanultam a hegedűversenyét, és elképzeltem, hogy ő ezt ennyi idősen írta saját magának. Egészen elképesztő. Komoly magasságokba jutott már fiatalon. Fontosnak gondolom, hogy elolvassuk és ismerjük azt, hogyan tanították Mozartot. Leopold Mozartnak van egy könyve, amelynek Hegedűiskola a címe, amit a barokk korszak végén írt. Tehát a barokktól kezdve Mozart tanításáig mindent megtudunk a hegedűről, zeneileg, technikailag, emberileg. Sok más hangszerről is beszél ebben; ez egy alapmű, amelyből megtudhatjuk, mit hallhatott tőle Mozart, mit tegyen és mit ne tegyen. Sok mindent elfelejtettünk már, ami akkor teljesen egyértelmű volt. Ezeknek az írásoknak a tanulmányozásával viszont sokkal közelebb kerülhetünk a zeneművekhez.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top