+ Interjú

Nincs olyan téma, amit szent tehénként kellene kerülgetnünk – interjú Roy Assaf koreográfussal

Mint bármelyik munkámnál, itt is folyamatosan formálódik minden; tavaly különösen sok új felfedezés gazdagította ezt az előadást – meséli Roy Assaf.

A Csajok című táncos előadás angol nyelvű leírásában szép alliteráció érzékelteti, hogy mit akarnak ezek a piros ruhás lányok ott a színpadon: to please, to protest, to pacify. Ebből még csak-csak értem, hogy a “please”-ből a magyar leírásban “tetszeni vágynak” lett, a “pacify”-ből meg “békítenek”, de ami teljes rejtély számomra, hogy a “protest”-ből hogy lett “kacérak és vonzók”. Az angol szó ugyanis inkább lázadásra, öntörvényűségre, a fennálló renddel szembenálló vagy azt legalábbis kétségbe vonó gondolatokra és tevékenységre utal. A Roy Assaf rendező-koreográfussal folytatott beszélgetésem szintén megerősített abban, hogy ez a darab leginkább a tabudöntögetésről szól, mintsem a sztereotípiák kérdés nélküli elfogadásáról (mint például: ha nő, akkor nyilván vonzó és kacér). Szóba került még a férfi és női nézőpontok együttállása, a problémás témák szerepe a művészetben, és az is, ami a kép láttán mindannyiunk fejében megfordul: miért viselnek a Csajok piros ruhát…?

2018-ban a magyar közönség már láthatta két darabját, a Csajok és a Pasik (más fordításban Lányok és Fiúk) címűeket a SZIGET fesztiválon. Most viszont csak a Csajok jönnek el a Trafóba. Mi áll ennek a döntésnek a hátterében, hová lettek a Pasik, avagy miért nem a két darab megy megint együtt?

A felkérés ezúttal a Trafó művészeti vezetőjétől, Szabó Gyuritól érkezett, aki kifejezetten a Csajokat kérte. Maga a darab egyébként is sokat változott 2018 óta. Mint bármelyik másik munkámnál, itt is folyamatosan készül és formálódik minden, és a tavalyi évben különösen sok új felfedezés gazdagította ezt az előadást. Amire most készülünk, az nagyon távol áll már attól, amit két éve a SZIGET-re vittünk.

Kik a táncosok? Mióta ismeri őket, dolgozik együtt velük?

A trafós előadás szereplői, Michal Geyer, Maya Feldman, Liel Fibak, Roni Argaman és Ariel Freedman csodálatos művészek. Néhányukkal a táncoktatói munkám kapcsán találkoztam, másoknak kollégák és barátok mutattak be. Ariel Friedmannal sok éve dolgozunk együtt, és ebből a csapatból ő az, aki már a Csajok 2013-as bemutatóján is táncolt. Maya 2018-ban, Michal, Roni és Liel pedig 2019-ben csatlakozott.

Miért viselnek mind piros ruhát?

Akkor döntöttünk a piros szín mellett, amikor a munkafolyamat során világossá vált, hogy a darabunk lényege a nőkhöz, nőiséghez, lánysághoz kapcsolódó sztereotípiákkal való szembenézés. A piros ruha csak egy a rengeteg eszközünk közül arra, hogy ne térjünk ki finomkodva a problémás kérdések elől, hanem mentegetőzés nélkül, nyílt, őszinte módon tárjuk őket a néző elé.

Manapság sokat hallunk arról, hogy eleget láttuk már a nőket a férfiak szemszögéből, és most itt az ideje, hogy maguk a nők reprezentálják önmagukat. Férfi alkotóként nem érezte ennek a csapdáját? Hogyan érez ezzel kapcsolatban?

A nők az elmúlt években egyre több lehetőséget kaptak arra, hogy a saját szemszögükből reflektáljanak arra, milyen nőnek lenni. Az én álmom, hogy bármelyik művész – akár nő, akár férfi, akár a társadalmi konvenciók által meghatározhatatlan nemű – alkothasson bármilyen őt érdeklő témában, korlátok nélkül, amelybe természetesen beletartozik az érzékeny témák feldolgozása, önmagukon átszűrése is. Egyetlen téma sem szent tehén, amelyet áhítatosan kerülgetnünk kellene anélkül, hogy hozzá mernénk érni.

A táncosok mennyiben vettek részt az alkotói folyamatban?

A táncosok, akikkel dolgozom, érzékeny, nagylelkű, nyíltszívű és kreatív emberek. Hatalmas teret adok nekik, hogy mindezt kifejezzék, és ezáltal formálják és gazdagítsák az általam rendezett darabokat.

A darab egyik leírásában a “nőiséghez fűződő makacs közhelyekről” olvashatunk, és olyan női megnyilvánulásokról, amelyek mintha a “nőiesség képzelt férfikatalógusából” kerülnének elő. Ön szerint mennyiben járul hozzá a Csajok ahhoz, hogy kibeszéljük, megmutassuk, talán meg is változtassuk az ilyen közhelyeket? 

A Csajok egyszerre száll szembe a közhelyekkel és foglalja magába őket. A célunk elsősorban az, hogy mélyítse és személyes síkra terelje azt, amit általánosságban mindannyian észlelünk: miszerint a társadalom iszonyatos terheket és elvárásokat pakol a nőkre. A darab arra készteti a nézőt, hogy a saját gondolkodási sémáihoz kerüljön olyan közel, mint még talán soha – akár egészen kényelmetlen közelségbe is.

Az előadásban sokféle zene hangzik el. Miért éppen ezek kerültek bele?

Habár a végső döntéseket én hozom meg, de a munkálatok nagyon nyitottan zajlanak: bárki, aki közvetlenül vagy közvetve részese az alkotói folyamatnak, előállhat ötletekkel, javaslatokkal. A döntéseknek az a fő mozgatórugója, hogy a testünkkel végzett mozdulatok és a hangokból felépülő környezet között, amelyben ez megtörténik, izgalmas feszültség álljon fenn. Ennek az eredménye lesz aztán maga a tartalom. Minden részlet függ a többi részlettől, és kész vagyok bármin változtatni, ha az egyes elemek nem állnak úgy össze, ahogy ösztönösen a legjobbnak érzem.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy * for Click to select the duration you give consent until.

Népszerűek

To Top