+ Zene

Kinevezték a Szegedi Dóm új zeneigazgatóját

MTI/Rosta Tibor

Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök Szamosi Szabolcs orgonaművészt, egyházzenészt bízta meg a Szegedi Dóm zeneigazgatói teendőivel, a feladat a húsvéti ünnepi szentmise zenei vezetésével kezdődik.

Az egyházmegye és a Filharmónia Magyarország együttműködésével 2020-ban öt olyan hangversenyt hallhatnak az érdeklődők, ahol az orgona újabb és újabb arcát mutatja meg.

A 2019-es Orgonabérlet elmaradt koncertjét április 5-én rendezik meg Szamosi Szabolcs orgonaművész és Várdai István csellóművész fellépésével. Pünkösdkor a Filharmónia Magyarország Con Spirito Egyházzenei Fesztiváljának Szeged is otthont ad egy koncert erejéig, a bérlet májusi hangversenyén a vatikáni Sixtus-kápolna kórusát hallhatja a közönség – közölte a Filharmónia Magyarország.

Szeptember 13-án folytatódnak a bérletes hangversenyek, a harmadik koncerten Somogyi-Tóth Dániel orgonaművészt, Debrecen város főzeneigazgatóját és a Kodály Filharmónia Debrecen rézfúvós együttesét hallhatja a közönség.

Novemberben Stephan Pollhammer orgonaművész és az Óbudai Danubia Zenekar ad koncertet, decemberben Kovács Szilárd orgonaművész és a Pécsi Bazilika Mozart Kórusa zárják az évadot Szamosi Szabolcs vezényletével.

Az orgonák éjszakáját idén is országszerte megrendezik, így Szegeden is több program várja a közönséget, valamint augusztusban újra lesz OrgonaPont.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top