+ Irodalom

Zoltán Gábor is visszaadta a Térey-ösztöndíjat a Bartók Imrét ért retorzió miatt

Napokkal ezelőtt közzétettük a Térey-ösztöndíj 45 díjazottját, majd néhány nap múlva Bartók Imre író levelét, aki Facebook-oldalán nyilatkozva adta vissza a díjat.

Most arról értesültünk, hogy Zoltán Gábor író is visszaadta az ösztöndíjat, erről ő is az FB-oldalán adott tájékoztatást:

„Tudatom azokkal, akiket érdekel, hogy lemondtam a Térey Jánosról elnevezett ösztöndíjról. Oka a Bartók Imrét ért retorzió volt, amit az sem hozna helyre, ha azonnali hatállyal felmentenék az illetékes minisztert. Azt is tudatom, hogy erre a posztomra nem várok sem kommenteket, sem lájkokat. Az utóbbi napokban ebben a közegben senki sem tételezte fel rólam, hogy amit ezután írni fogok, kicsit is érvényes és tisztességes lesz, hasonló azokhoz, amiket korábban írtam. Senki sem tételezte fel, hogy az ösztöndíj lehetőséget adna egy olyan könyv megírásához, amit esetleg akár el is olvasnának, illetve, hogy anélkül az a könyv nem fog megíródni. De hát, sajnos, tőlem sem idegen az éles ítélkezés, nyilván megérdemeltem ezt. Ezek után, ahogy Déry Tibor írta, előnyben részesíteném a síri csöndet.”

A Bartók Imrét ért retorziót az író szintén a Facebookon osztotta meg:

„Január 9-én kaptam az örömhírt, hogy én képviselhetem Magyarországot az Irodalom Éjszakája nevet viselő programon.
Január 21-én érkezett a Térey-ösztöndíj híre, és aznap meghoztam az ezzel kapcsolatos döntésem.
Január 22-én a Minisztérium visszavonta a részvételemet az Irodalom Éjszakáján.”

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top