+ Irodalom

Remekül szelfizhető szobor készült Ady Endréről

Ady Endre költő szobra Zilahon a felavatás előtti napon, 2020. január 25-én. MTI/Kiss Gábor

Zilah központjában vasárnap felavatták Ady Endre egész alakos szobrát. A Bíró Lajos mátészalkai szobrászművész által megkomponált Ady Endre egy padon ül a karfára könyökölve, és egykori iskolájára néz. Le lehet ülni melléje.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke ünnepi beszédében a maiak kortársának nevezte a 101 éve elhunyt költőóriást. Költészetét ma is maradéktalanul értjük, nem kell lábjegyzet hozzá. Ez azért van, mert a ma embere Ady nyelvét beszéli.

Ady Endre zilahi kötődését:

„Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok. És más nem lehetek. E négy esztendőnek minden perce determináló perc volt. Minden perce végzetesen szabogatta ki utamat.”

Mindezek mellett Ady Endre azért is megérdemli, hogy egész alakos szobra legyen Zilahon, mert az elsők között ismerte fel Erdély jelentőségét és különlegességét a magyar történelemben. Akkor foglalta össze annak lényegét, amikor a transzilvanizmus huszadik századi újrafogalmazása még nem történt meg. Így szerinte a szoboravatással az erdélyi gondolat egyik szülőatyja előtt is tiszteleg az utókor.

Zilah, 2020. január 26.
Ioan Pintea, a Beszterce-Naszód Megyei Könyvtár igazgatója (b) és Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke Ady Endre költő újonnan felavatott szobra mellett Zilahon 2020. január 26-án.
MTI/Kiss Gábor

A szoborállítást a Szilágy Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács kezdeményezte, és a megyei RMDSZ-szervezet karolta fel. A szobor a magyar kormány és a Communitas Alapítvány finanszírozásával valósult meg. Megjegyezte: a kompozíció arra is alkalmas, hogy szelfik készüljenek a költővel.

A szoboravatásra összegyűlt több száz fős tömeg a rendezvény végén együtt mondta el Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című versének egy részletét.

Itt Huszti Péter mondja el:

Ady Endre egész alakos szobra a zilahi városházával és az egykori Wesselényi Református Kollégiummal szemközt egy kis parkban, a Fadrusz János által készített Wesselényi Miklós-szobor közelében kapott helyet.

Zilah, 2020. január 26.
Seres Dénes, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Szilágy megyei parlamenti képviselője, Vincze Lóránt, az RMDSZ EP-képviselője, Mile Lajos kolozsvári fõkonzul (takarásban), Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának főosztályvezetője, Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke, Ioan Pintea, a Beszterce-Naszód Megyei Könyvtár igazgatója, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Bogya Anna, a Szilágy Megyei Ifjúsági Tanács elnöke és Fazakas Miklós, Zilah alpolgármestere (körben b-j) leleplezi Ady Endre költő szobrát Zilahon 2020. január 26-án.
MTI/Kiss Gábor

Ady Endre 1892-től volt a zilahi református kollégium diákja, ahol 1896 júniusában jelesre érettségizett. Itt írta első verseit is. Egykori iskolája visszaszolgáltatásáért közel két évtizede pereskedik a református egyház. Októberben a Kolozsvári Táblabíróság elrendelte a per elölről kezdését. Az iskola előtt Ady Endre mellszobra áll.

Gazda Árpád

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top