+ Életmód

Légszennyeződést elnyelő buszok futnak nyártól a szigetországban

Légszennyező anyagokat elnyelő buszokat állítanak forgalomba nyártól az Egyesült Királyság több városában.

A Go-Ahead közlekedési társaság buszainak tetejére légszűrő berendezéseket szereltek fel, hogy elnyeljék a káros anyagokat.

A technológiát kipróbálták a cég egyik buszán Southamptonban, és az eredmények szerint 65 gramm – egy teniszlabda súlyú – szennyező anyagot vont ki a levegőből 100 nap alatt.

A buszok ugyan dízellel működnek, de motorjuk Euro-6-os – közölte a cég szóvivője.

Nyártól Oxford, Plymouth, Newcastle, Manchester, Crawley és Brighton utcáin fognak járni ilyen zöldbuszok. Southamptonban pedig öt újabb buszt állítanak forgalomba.

„A légszűrő rendszer minden várakozásunkat felülmúlt a környezetvédelmet illetően”

– idézte David Brownt, a Go-Ahead Csoport vezetőjét a BBC News honlapja.

A Go-Ahead Csoport a szigetország egyik legnagyobb közlekedési vállalata, amely ötezer buszt működtet.

A buszok tetejére szerelt légszűrő berendezéseket a Pall Aerospace vállalat fejlesztette, amely kereskedelmi és katonai repülők számára is gyárt légszűrő berendezéseket.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top