+ Film

Így búcsúztak a Monthy Python tagjai Terry Jonestól

Más hírességek mellett a legendás Monty Python tagjai is megemlékeztek a kedden, 77 évesen elhunyt Terry Jonesról, a társulat egyik alapító tagjáról – számolt be róla a BBC.

A walesi komikus színész, forgatókönyvíró, rendező szerepe hosszú sorát játszott a Monty Python Repülő Cirkusza című tévésorozatban, majd a csoport számos filmjét rendezte.

Jones kedden hunyt el a demencia egy ritka formájában, melyet négy évvel ezelőtt állapítottak meg nála.

A csoport egyik tagja, John Cleese a Twitteren azt írta, „nagyon sokféle tehetség és végtelen lelkesedés” jellemezte Jonest.

A szintén Monty Python-os Eric Idle arra emlékezett vissza, mennyit nevettek együtt.

„Halála elkeserítő azoknak, aki ismerték. Akik viszont nem, azok mindig mosolyogni fognak azokon a csodálatosan humoros pillanatokon, amelyeket neki köszönhetünk”

– írta.

Terry Gilliam, aki a legendás komikuscsoport az 1976-ös Gyalog galopp című filmjét rendezte,

„briliáns, állandóan kétkedő, tekintélyt nem tűrő, logikusan érvelő, de botrányosan vicces, nagylelkű és kedves embernek”

írta le Jonest.

„Senki se remélhet nála jobb barátot”

– írta.

Michael Palin hozzátette:

„Terry volt az egyik legközelebbi, legértékesebb barátom. Kedves, nagylelkű, támogató, az életet szenvedélyesen élő ember volt. Sokkal több, mint generációja egyik legviccesebb szerző-előadója, igazi reneszánsz komédiás, író, rendező, történész, gyerekkönyvíró volt”.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top