+ Irodalom

Elhunyt Christopher Tolkien

A Tolkien Társaság „Középfölde első tudósának” nevezte méltatásában a 95 évesen elhunyt irodalmárt.

Elhunyt Christopher Tolkien, A Gyűrűk Ura szerzőjének, J.R.R. Tolkiennek a fia, aki apja halála után rendezte sajtó alá addig kiadatlan műveit.

Christopher Tolkien halálhírét a Tolkien Társaság is megerősítette, amely „Középfölde első tudósának” nevezte méltatásában a 95 évesen elhunyt irodalmárt – számolt be róla pénteken a BBC News.

Christopher Tolkien – J.R.R. Tolkien harmadik, legfiatalabb fia – Leedsben született és Oxfordban nőtt fel. A második világháborúban a Királyi Légierőnél szolgált, majd az Oxfordi Egyetem tanára lett.

Ő rajzolta meg apja 1950-es években kiadott A Gyűrűk Ura-trilógiájához Középfölde térképét.

Később ő lett a Tolkien-hagyaték irodalmi végrehajtója, apja Középfölde világában játszódó több munkáját posztumusz ő adta ki 70 doboznyi, korábban nem publikált kézirata alapján. A szilmarilok című regény is az ő közreműködésével jelent meg 1973-ban.

A Tolkien Társaság méltatásában hangsúlyozta a gigantikus munkát, amelyet J. R. R. Tolkien hagyatékának gondozásával, műveinek kiadásával végzett, s amellyel segített apja nagyszerű látomását, gazdag és összetett mitológiáját eljuttatni a közönséghez.

Ablakot nyitott számunkra Tolkien alkotói világába, tudományos kommentárokkal látta el azt, s ezzel lehetővé tette, hogy jobban megértsük Középföldét

– fogalmazott Dimitra Fimi Tolkien-kutató.

Christopher Tolkien csütörtökre virradóra halt meg egy kórházban a dél-franciaországi Draguignanban. Az irodalmár 1975 óta élt a Provence és a Francia-Riviéra határán fekvő tengerparti Var megyében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top