+ Életmód

Az együttélés új jogi formája lehet: a felelősségközösség

A házasság és a bejegyzett élettársi kapcsolat mellett egy további jogintézmény is szükséges a közösséget alkotó és egymásról gondoskodó emberek támogatásához a liberális német Szabad Demokrata Párt (FDP) új javaslata szerint, amelyről a hét végén számolt be a német sajtó.

Az ellenzéki párt a napokban nyújtja majd be a szövetségi parlamentben (Bundestag) az úgynevezett felelősségközösségről (Verantwortungsgemeineschaf) szóló javaslatát, amely az egymásért rokoni, házassági vagy bejegyzett élettársi kapcsolat nélkül is felelősséget vállaló emberek támogatását szolgálja.

Az elképzelés szerint a tagság egy ilyen közösségben egy sor kötelességgel járna, például ápolási és eltartási kötelezettséggel, de a tagok adókedvezményeket is kaphatnának – a házasságban élőket megillető adókedvezmények mintájára -, és örökölhetnének is egymástól.

Ilyen közösséget hozhatnának létre például barátok, szomszédok vagy idős, egyedülálló emberek, akik elhatározzák, hogy gondoskodni akarnak egymásról. A közös háztartás nem lenne alapkövetelmény.

A felelősségközösség nem a házasság „versenytársa” – emelte ki Stephan Tomae, az FDP Bundestag-frakciójának helyettes vezetője, hozzátéve, hogy javaslatukkal a társadalom átalakulására, a családi, rokoni kapcsolatokon, házasságon vagy bejegyzett élettársi kapcsolaton kívüli közösségi formában élő emberek számának növekedésére reagálnak.

A felelősségközösség semmiképpen nem lehet „kiskapu” a többnejűség felé. Ezt biztosítja az is, hogy a gyermekneveléssel, a névviselési joggal, a tartózkodási joggal és a munkajoggal kapcsolatos kérdések nem tartoznának a javasolt új jogintézmény által szabályozott ügyek körébe.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top