+ Életmód

1 hét múlva szörfdeszkán állva evezi át az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor

MTI/Kovács Tamás

Január 20-án indul újabb expedícióra Rakonczay Gábor magyar hajós, aki ezúttal egy SUP-pal (Stand up Paddle), vagyis szörfdeszkán állva evezve szeretné átszelni az Atlanti-óceánt.

„Az óceánnal már viszonylag jó viszonyba vagyok, de van ebben egy folyamat, minden út más és más, egyik szervesen épül a másikra”

– mondta a kétszeres Guinness-világrekorder és hatszoros óceánátkelő magyar hajós az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában arra a kérdésre válaszolva, hogy miért vág neki hetedszer is a kalandnak. Mint hozzátette, bár az útvonal ugyanaz lesz, a párosevezés és a szólókenuzás után most egy öt méter hosszú, másfél méter széles, tőkesúlyos, kabin nélküli hajóval vág neki a útnak, teljesen egyedül, kísérőhajó nélkül.

Az extrémsportoló, aki korábban Grönlandon és az Antarktiszon is teljesített expedíciókat, elárulta: a gyomrában azért van „egy kis feszültség, félelem”, de úgy gondolja, hogy a kihívás szakmailag megvalósítható.

Kérdésre válaszolva elárulta, hogy ezúttal három olyan eszközt, köztük két műholdas mobiltelefont is magával visz, amellyel vészhelyzetben azonnal hívni tudja a mentőközpontot.

MTI/Kovács Tamás

Beszélt arról is, hogy az év ezen időszakában stabilabb az időjárás a Karib-térségben, még a hurrikán szezon előtt át tud kelni az óceánon.

A különleges vállalásairól híres, az Antarktiszról tavaly januárban visszatért 38 éves extrémsportoló január 20-án indul Gran Canariáról és tervei szerint 55-65 nap alatt evezi majd le az 5200 kilométeres távot Antiguáig.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top