+ Irodalom

A nők ruhái elrejtik a hazugságot

A nők ruhái összetartják a világot, s mégis csak álcák, melyek mögött/között ott bujkál a valóság – Brigitte Kronauer prózája nem cinikus, csak pontos.

Brigitte Kronauer: A nők ruhái [Die Kleider der Frauen] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Gubicskó Ágnes – 204 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-26-6

A tavaly júliusban, hosszú betegség után elhunyt Brigitte Kronauer a múlt század hetvenes éveiben tűnt fel a német irodalmi életben. Igazán meglepő, hogy a magyar közönség eddig nem nagyon találkozhatott a nevével, pedig a nemrégiben megjelent A nők ruhái című kötet jól mutatja, hogy fontos/jelentős szerzőről van szó.

Brigitte Kronauer 1940-ben született, a Ruhr-vidéken nőtt fel,

s egészen kisgyermekkorától irodalmi ambíciókat dédelgetett. Már tizenhat éves korában hangjátékokat írt, amiket elküldött a kiadóknak. Az egyetemen germanisztikát és pedagógiát tanult, majd tanárként dolgozott Göttingenben és Aachenben. Írói karrierje Hamburgba költözése után vett fordulatot, első regénye, az 1980-ban megjelent Mühlenbeck asszony a dolgozócellában [Frau Mühlenbeck im Gehäus], nagy figyelmet és széles körű sikert hozott. Folyamatosan épülő életművéért megkapta szinte az összes jelentős német irodalmi díjat. Tucatnyinál is több regénye, s nagyjából ugyanennyi novelláskötete jelent meg. Utolsó regénye [Das Schöne, Schäbige, Schwankende] tavaly augusztusban, a szerző halála után került a német könyvesboltokba.

Az életmű gazdagságának felületes ismeretében

egészen furcsa választás, hogy pont az A nők ruhái című novelláskötet lett az, ami meghozta a késői magyar debütálást. Félreértés ne essék, nem a kötettel van gond, sőt, hallatlanul izgalmas prózát olvashatunk (kitűnő fordításban). De azt hiszem, ez nem az a kötet, amiért hosszú sorok fognak kígyózni a könyvesboltok előtt. És ez nem a kötet, s nem is a kiadó hibája! Egyszerűen más, felszínesebb – fájóan felszínes – szempontok határozzák meg a magyar könyvpiac (meg az egész világ!) működését. Is.

A nők ruhái című kötet novellafüzére

majdnem regénnyé („majdnem-regénnyé”) áll össze,

bár aki nem az utószóként álló utolsó írással kezdi az olvasást, annak eltarthat egy ideig, amíg rájön, hogy ennek a kemény, őszinte, apró kiragadott pillanatokat felvillantó prózasorozatnak íve, sőt főszereplője van.

„Nekem az tetszene, ha az emberek a kötetet önéletrajzi formában megírt, nagyon hézagos életrajzként olvasnák egy bizonyos megbízhatatlan Ritáról.”

– adja meg az egyik kulcsot az olvasáshoz Brigitta Kronauer a könyv utolsó mondatában… utólag feloldozva az olvasót a kötelezettség alól, hogy a könyv címe alapján próbálja megfejteni ezt a különleges szöveghalmazt… mely pont annyira szűkített képet ad a világról, mint amilyenen keresztül a kisgyermek Rita szemlélheti a világot:

„…ha az író meglátogat bennünket, egy kartondoboz alatt lapulva ülök, és a szememnek váj két kis lyukon át figyelem, amíg el nem megy. Ő nem lát engem, csak a papírházikómat, de én látom őt. Másképp nem tudnám elviselni az erőszakos viselkedését. Egyébként akkor szoktam a karton alatt ülni, ha rádióst játszom, és a lyukon át közlöm a híreket.”

Bár a kartondoboz, mely elrejti a mindenre figyelő kislányt, csak ebben a novellában (Sötétben) jelenik meg, az olvasónak végig az az érzése, hogy Rita – vagy Brigitte Kronauer? – ilyen nézőpontból látja/láttatja a világot. Csak egy egészen szűk szeletet mutat, de abban olyan apróságokra figyel, melyek a hétköznapi látás/nézés elől elsikkadnak. Az így kiragadott fragmentumok tűpontos – de sosem szószátyár – ábrázolása könnyen ébresztheti az olvasóban a gyanút, hogy Brigitte Kronauer cinikusan szemlélte a világot. Persze, az is lehet, hogy nem cinizmusról van/nincs szó, egyszerűen csak egy hosszú élet tapasztalatairól. Egy olyan életről, mely világra figyelésről és az leleplezésről szól. Brigitte Kronauer nem arra volt kíváncsi, hogy mit és miként mutatnak a nők ruhái, sokkal inkább arra, hogy mit rejtenek el.

Munkaköpeny és gumikesztyű – fehér alapon kövér kék pöttyök egy harangszoknyán, s hozzá egy rövid felső – cipő, aranyló bőrből – egy hófehér angóra pulóver, ami körbehízelgi az egyre hegyesebb melleket – egy szekrény, tele sosem használt hálóingekkel – toprongyos alsónemű, kilógó nagy bugyogó és a harisnyatartó indái… Mindezek csak kellékek, melyek összetartják a nőket, összetartják a világot és összetartják a történeteket.

A nők ruhái elrejtik a hazugságot
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top