+ Irodalom

John le Carré humanitárius célra ajánlotta fel Olof Palme-díját

A híres brit kémregényíró John le Carré kapja idén a százezer euróval (33 millió forinttal) járó Olof Palme-díjat Stockholmban. Az író bejelentette, hogy az összeget az Orvosok határok nélkül humanitárius szervezetnek utalja át.

A The Guardian emlékeztetett rá, hogy le Carré, a Suszter, szabó, baka kém vagy a Kém, aki bejött a hidegről szerzője nagyon ritkán fogad el bármilyen elismerést, irodalmi díjra pedig elvből nem pályázik.

Az Olof Palme-díjat évente ítélik oda olyan embernek, aki „rendkívüli eredményeket” mutat fel a néhai svéd miniszterelnök szellemében végzett tevékenységével.

Korábban mások mellett az amerikai kormány vietnámi háborús titkosszolgálati tevékenységéről szivárogtató Daniel Ellsberg is megkapta a díjat, amellyel

„a kiemelkedő eredményeket ismerik el a rasszizmusellenesség, az emberi jogok, a nemzetközi megértés, a béke és a közös biztonság bármely területén”

– idézte a Guardian.

A szervezők pénteken közleményben jelentették be John le Carré elismerését. A 88 éves írót méltatták „az egyén szabadságával és az emberiség alapvető kérdéseivel foglalkozó, irodalmi megfogalmazásban nyújtott vonzó és humanista véleményformálásáért”.

A szerző műveiben „felhívta a figyelmet a nagyhatalmak cinikus hatalmi játékaira, a multinacionális vállalatok kapzsiságára, a korrupt politikusok felelőtlenségére, amellyel egészségünkkel és jólétünkkel játszanak, a nemzetközi bűnözés növekvő elterjedésére, a közel-keleti feszültségre és a fasizmus, valamint az idegengyűlölet növekedésére Európában és az Egyesült Államokban”.

Az 1986-ban meggyilkolt svéd szociáldemokrata kormányfő emlékére alapított Olof Palme-díjat ritkán kapják meg írók. A másként gondolkodó színdarabíró, későbbi cseh elnök Vacláv Havel 1989-ben vehette át. Carsten Jensen dán regényíró 2009-ben, Roberto Saviano olasz író pedig 2011-ben lett díjazott.

Le Carré az elismerést január 30-án veheti át Stockholmban. Az író bejelentette, hogy a pénzjutalmat az Orvosok határok nélkül nemzetközi humanitárius szervezetnek adományozza.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top