Archív

Földrengés volt Nagykanizsán

MTI/Varga György

Kisebb földrengés volt vasárnapra virradó éjjel Nagykanizsától 11 kilométerre délre – közölte a Magyar Tudományos Akadémia szeizmológiai obszervatóriuma.

Az éjjel 2.13 perckor keletkezett földmozgás 3,5-ös volt a Richter-féle skála szerint, esetleges hatásairól, károkról nem érkezett bejelentés az obszervatóriumba – tájékoztatott a CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium.

A Richter-féle skála beosztását és értelmezését a wikipédiáról közöljük:

<2,0 mikrorengés csak műszerekkel érzékelhető naponta 8000
2,0–2,9 rendkívül gyenge a legtöbb ember még nem érzékeli naponta 1000
3,0–3,9 nagyon gyenge általában érzékelhető, károkat még nem okoz évente 49000
4,0–4,9 gyenge a csillárok kilengenek, morajlás hallatszik, károk csak ritkán keletkeznek évente 6200
5,0–5,9 közepes a szerkezetileg gyenge épületekben komoly károk is keletkezhetnek évente 800
6,0–6,9 erős erősebb épületek is megrongálódnak az epicentrumtól 50–80 km távolságban is évente 120
7,0–7,9 igen erős súlyos károk: házak és hidak összeomlása, utak, vasúti sínek deformációja évente 18
8,0–8,9 nagyon erős súlyos károk több száz kilométeres körzetben, többméteres lezökkenések, hegyomlások évente 1
9,0–9,9 rendkívüli erejű rengés rendkívüli pusztítás, megváltozik a táj átlagosan 20 évente fordul elő

≥10 globális katasztrófa, a földkéreg kettéreped, a törésvonalak tovább húzódnak, hihetetlen pusztítás, az emberiség történetében még nem történt meg

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top