+ Ökológia

Hetente megeszünk egy műanyag flakon kupakjának megfelelő műanyagot

Nagyjából 20 kilogrammnyi mikroműanyagot fogyaszt el egy ember az élete során – derült ki a Természetvédelmi Világalap (WWF) közelmúltban megjelent tanulmányából, amelynek eredményeihez a Reuters hírügynökség „szemléltető ábrákat” készített.

Az elmúlt ötven évben drasztikusan megnőtt a műanyagtermelés, ami az olcsó, eldobható termékek széleskörű használatához vezetett.

Ezek az egyszerhasználatos műanyagok pusztító hatással vannak a környezetre, elárasztják a tengerpartokat, megfullasztják a tengeri élővilágot.

Ezek a műanyagok nem biológiailag lebomlók, hanem apró részecskékre darabolódnak fel, és eljutnak mindenhová, beleértve a táplálékláncot is.

Egy hét alatt egy ember egy műanyagflakon kupakjának megfelelő mennyiségű – nagyjából 5 gramm – műanyagot fogyaszt el, főleg a vízivás, valamint az olyan ételek révén, mint a kagylók és rákfélék, amelyeket általában egészben, vagyis az emésztőrendszerükben lévő műanyagokkal együtt fogyasztanak.

Mindez azt jelenti, hogy egy hónap alatt nagyjából 21 gramm, egy évtized során akár 2,5 kilogramm mikroműanyag is bekerülhet egy ember szervezetébe.

Egy emberélet alatt ez körülbelül 20 kilogramm mikroműanyagot jelent, ami nagyjából két nagyméretű kukának megfelelő mennyiség.

A kutatók szerint egyelőre nem tudni, hogy ezeknek a mikro- és nanoműanyagoknak az elfogyasztása milyen hatással van az emberi egészségre.

„Annyit tudunk, hogy ezek bekerülnek a szervezetünkbe és fennáll a lehetősége, hogy mérgezést okoznak. Ez pedig kétségkívül okot ad az aggodalomra”

– mondta Thava Palanisami, az ausztráliai Newcastle Egyetem munkatársa, aki részt vett a WWF tanulmányának elkészítésében.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top