+ Képzőművészet

6,6 milliót fizet a képzőművész a lopott ötletért

Egy párizsi fellebbviteli bíróság helybenhagyta a Jeff Koons elleni plágiumperben született két évvel ezelőtti ítéletet, amely szerint Naked (Meztelenek) című szobra egy francia fotós képe alapján készült, így az amerikai művésznek kártérítést kell fizetnie – számolt be róla a francia AFP hírügynökség a hétvégén.

Az ítélet szerint Koons 1988-ban készült porcelán szobra, amely két meztelen gyermeket ábrázol, Jean-Francois Bauret francia művész fotóját másolta le. A bíróság Koons LLC vállalatát és a párizsi George Pompidou Központot, amely a szobrot egy kiállításon népszerűsítette, együtt 20 ezer eurós (6,6 millió forintos) kártérítés megfizetésére kötelezte Bauret családja számára. Koonsnak további 4000 eurót kell fizetnie a néhai fotós családjának, amiért honlapján a Banality-sorozatban szintén közzétette a szobor képét.

A Naked című szobrot 2014 novembere és 2015 áprilisa között állították volna ki a Pompidou kortárs művészeti múzeumban. A mű azonban szállítás közben megsérült, ezért valójában csak a róla készült fotókat használták fel a kiállítás hirdetéséiben és a sajtóbeszámolókban.

Az egy méternél kicsivel magasabb szobor egy kisfiút ábrázol, aki virágcsokrot nyújt át a mellette álló kislánynak. A mű egyik másolatát 2008-ban 8 millió dollárért adták el

A bíróság megállapította, hogy a szobor Bouret 1975-ben postai képeslapként publikált Enfants (Gyerekek) című fotójáról készült.

Koons ellen már több alkalommal indult bírósági eljárás plágium miatt. 2018 novemberében a Naf-Naf divatcég egyik reklámjának plagizálásáért ítélte el a párizsi fellebbviteli bíróság.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top