Körner András: Költők a kabaréban / Pesti kabarédalok a 20. század elején – Corvina Kiadó, 2019 – 352 oldal, keménytáblás kötés védőborítóval – ISBN 978-963-1366-15-0
A pesti kabaré,
bár tudjuk, hogy a 20. század elején egészen más volt, mint amit mi ismerhetünk, mégis „valami olyasminek hangzik”, aminek nem sok köze lehet a magas kultúrához. S éppen az ilyen hozzáállásból fakadó ismerethiány miatt azt sem tudjuk, hogy mennyi érték, micsoda szellemi kincs, mennyi intellektuális csillogás halmozódott fel ezen a területen.
- A kóser konyhától a zsidó disznótorig
- Híres magyarok szenvedélyei – Kodály szívesen dobta le a ruháit a szabadban
- Szörnyeteg volt a XX. század leghíresebb múzsája?
- Dilettánsok tanítottak minket a Távol-Keletről! – Sári László új könyvéről
Körner András könyve szemléletformáló munka,
néhány pillanat alatt – olvasóját visszarepítve az időben – felkelti az intellektuális éhséget az elfeledett szellemi kincsek után. Sőt, többet tesz ennél! Hiszen ebben a csodaszép kivitelű és gazdag könyvben nem csak a kabarétörténet korai éveit – és nemzetközi összefüggéseit – tárja fel, de magukból a kabaréban énekelt dalokból is gazdag és színes csokrot köt.
Az elmúlt száz évben, ha a kultúrtörténetben említésnyi hely jutott a kabarénak, akkor – egy-egy költő kapcsán – legfeljebb az került szóba, hogy az egyébként jeles poéták versei és dalai elhangzottak a kabaréban. Körner András ebben a kötetben a „másik végéről” ragadja meg a történetet, a kabaré felől közelít a magaskultúra jeles figurái felé. Az így kibontakozó kép pedig egészen lenyűgöző, a könyv olyan kulturális pezsgésről – nem túlzás állítani kabarémániáról – mesél, amit el sem tudtunk képzelni.
„Mindenütt kabaré volt, nemcsak az erre a célra készült négy-öt helyiségben, de a kávéházakban, a magánlakásokban, sőt, két ember közt is, aki véletlenül találkozott az utcán. Mindenki szójátékokat faragott. A kupléírók karonfogva jártak a körúton. Fiatalemberek conferencier-i pályára készültek. Gyakran megtörtént, hogy a kávéház egyik felében habos kávét ittak a gyanútlan polgárok, a másik felében pedig az utcáról beverődött nagyhajú fiatalemberek verseiket olvasták, hegedültek és ismeretlen színinövendékek szavaltak, vagy énekeltek.”
– idézi Körner András Kosztolányi ’915-ben megjelent írását, s ez csak egyetlen aprócska idézet, egy azok közül amely meggyőzhet minket arról, hogy a XX. század elején valami igazán fontos zajlott a magyar főváros kabaréiban.
A kötet első fele egy alapos kabarétörténeti áttekintés,
mely alapvető kérdések – mi a különbség a sanzon és a kuplé között? – tisztázása mellett olyan furcsaságokkal is foglakozik, mint a közönség társadalmi összetétele. Ez utóbbi esetében (nyilván) nincsenek egzakt adatok, de Körner András viszonylag pontos következtetésekkel szolgál arra nézvést is, hogy mennyire volt jelentős a zsidóság jelenléte a kabarékban. Közönségként, szervezőként és szerzőként. Külön fejezet foglakozik „a kabarédalok költői”-vel, s közöttük is kiemelt hely jut Heltai Jenőnek, akiről így ír Körner:
„Nem fűznek hozzá személyes élmények, bár egyszer mögötte ültem a Mojszejev együttes előadásán az Erkel színházban, s így egyszerre csodálhattam kopasz fején a májfoltot és a táncosokat a színpadon. De a kedvenc költőim közé tartozik: mindig megragad közvetlen hangja, kedves humora, bravúros verselése, szórakoztató rímei és főleg az, ahogyan egy-egy, a vers nyelvezetével, hangulatával tudatosan ütköző köznapi szófordulattal elkerüli a szentimentalizmus veszélyét.”
Körner András szövege informativitása ellenére sem bír unalmas lenni, egyetlen pillanatra sem engedi el az olvasó figyelmét, s ha akad ilyesmi, a fentiekhez hasonló személyes élményekkel hozza közelebb a régi történetet az olvasóhoz. Nyilván ezt a célt szolgálja az illusztrációként felhasznált képek burjánzása is. Szinte minden oldalra jut egy fotó, egy plakát, egy karikatúra, egy kiadvány borítója… A képanyag szorosan kötődik a szöveghez, mégis, az olvasónak gyakran nehezére esik kiszakadni a történetből, így egy-egy fejezett elolvasása előtt/után érdemes előre/visszalapozni. S még így is bizonyos, hogy a teljes könyv elolvasása után is marad még felfedeznivaló ebben a Schatzkammer-ben.
A könyv második fele antológia-szerűen
gyűjti egybe és mutatja be – abc-be szedve – a költők megzenésített és eldalolt alkotásait. Tényleg lehet szemezgetni a legnagyobbak között: Ady, Babits, Heltai, Karinthy, Kosztolányi, Szép Ernő… hogy csak a legkurrensebbeket említsük. De még ennél is érdekesebb, hogy vannak olyan költők, akiknek felbukkanására a gyanútlan és mostanáig tájékozatlan olvasó nem nagyon számít. Szerepel például Gyóni Géza, és ráadásul pont a „Csak egy éjszakára” című verssel. De felbukkan a méltatlanul elfeledett Lovászy Károly is, akit a többség – ha egyáltalán, akkor – a Nyugat-ról írt Ugat című írása kapcsán ismer. Sőt, jutott hely még a gyomorforgatón fajvédő és antiszemita Erdélyi Józsefnek is.
Körner András könyve, a Költők a kabaréban nem csak hiánypótló munka, de szórakoztató és tanulságos könyv is.
