+ Film

Dobó Kata filmet rendez

Dobó Kata és Gulyás Buda, Csányi Sándor, valamint Sopsits Árpád rendezésében készülő filmterveknek szavazott meg támogatást a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottsága.

A közlemény szerint a Dobó Kata rendezésében és Gulyás Buda társrendezésében készülő El a kezekkel a Papámtól! című családi mozifilm gyártására 900 millió forint támogatást szavazott meg a bizottság. Az élőszereplős mesefilmet Lakner Artúr 1942-ben megjelent Édes Mostoha című regénye inspirálta. A forgatás nyáron kezdődik, a tervek szerint a kész alkotás 2020 karácsonyán kerül a magyar mozikba.

A mesefilm története szerint Dorka élete váratlan fordulatot vesz, amikor özvegy édesapja bejelenti, hogy megházasodik. Az élénk fantáziájú kislány minden eszközt bevet, hogy megóvja édesapját a szerelem veszélyeitől, kalandjai során pedig megismeri a barátság és a bűvészet titkait is.

A mesefilm producere Kálomista Gábor és Helmeczy Dorottya, operatőre Reich Dániel lesz, aki legutóbb a Drakulics elvtárs című filmet fényképezte. A forgatókönyvet a #Sohavégetnemérős című Wellhello-filmet is jegyző Horváth András Dezső írta.

Dobó Kata sok sikeres mozifilm, tévéfilm és sorozat szerepét követően a Kölcsönlakás című alkotással mutatkozott be filmrendezőként. A vígjátékot több mint 150 ezren nézték meg a hazai mozikban, ezzel 2019 legnézettebb magyar mozifilmje lett. Gulyás Buda többek között olyan kiemelkedő sikerű magyar filmeket fényképezett, mint a Csak szex és más semmi, vagy a Szabadság, szerelem; majd a Kincsem second unit rendezője és a Kölcsönlakás technikai rendezője volt.

Első rendezésére készül a Filmalap támogatásával Csányi Sándor, a gyártás előkészítésére 10 millió forintot ítélt meg a szervezet. A támogatás feltétele, hogy az alkotók társrendezőt vonjanak be a munkába. A Köbli Norbert forgatókönyvéből, Lajos Tamás producer vezetésével készülő Ma este gyilkolunk egy öreg színészek lakta otthonban játszódik és egy rejtélyes haláleset nyomozásának története.

A Sopsits Árpád (A martfűi rém) rendezésben készülő 42 karcsapás című filmterv 19,85 millió forint gyártás előkészítési támogatásban részesült. A rendező Tasnádi Istvánnal és Vészits Andreával közösen írt forgatókönyve Halassy Olivér magyar sportlegenda életét dolgozza fel. A producer Ferenczy Gábor.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top