+ Színház

Amire minden jegy elfogyott, de… – Lady Chatterley szeretője

Fotó: Ofner Gergely

Kultikus erotikus regényből készült a Dollár Papa Gyermekeinek új bemutatója

December 14-én mutatták be a Trafó Kortárs Művészetek Házában a Lady Chatterley szeretője című erotikus regény színpadi adaptációját a Dollár Papa Gyermekei társulat előadásában. A testiséget és a szexualitást középpontba állító lélektani dráma kizárólag felnőtteknek szól, főszereplői Kiss-Végh Emőke, Schmied Zoltán és Rába Roland.

A népszerű kultikus regényt, amelyből számos filmes adaptáció született, 1928-ban írta David Herbert Lawrence angol író, és már a megjelenése körül akkora botrányt kavart, hogy egy firenzei magánnyomdában adták ki. Nagy Brianniában a 60-as évekig nem jelenhetett meg, amikor is pornográfia vádjával pert indítottak ellene. Magyarországon először 1933-ban találkozhattak vele az olvasók, majd új fordításai készültek. A nemiséget leplezetlenül és szókimondóan bemutató mű a színházak repertoárján ritkán tűnik fel.

Rába Roland. Fotó: Ofner Gergely

Ördög Tamás rendezőt a Lady Chatterley szeretőjének történetében a lélektani dráma, valamint „az intimitás megléphetetlen szintjeinek ábrázolása” érdekelte a leginkább. Kevésbé tartotta fontosnak, hogy a szerelmi háromszögtörténetben eltérő társadalmi osztályok között zajlik a harc a vágyak megéléséért. Az új színpadi változat a szexualitásban hajszolt identitáskeresést, a (saját) testhez való viszonyulást és a kiüresedés szólamait állítja középpontba.

Az alkotók számára a testiség ábrázolása jelentette a legnagyobb kihívást, előadásuk az intimitás befogadhatóságának határaival is kísérletezik. A Dollár Papa Gyermekei független színházi társulatnak ez a nyolcadik bemutatója a Trafóban, amelyet kizárólag 18 éven felülieknek ajánlanak. A címszerepben Kiss-Végh Emőke látható, a férjet Schmied Zoltán, a szeretőt Rába Roland alakítja. További szereplők: Szabó Zoltán, Földi Ádám és Ördög Tamás, a narrátor: Papp Zoltán. A jelmezeket a Je Suis Belle, azaz Dévényi Dalma és Kiss Tibor tervezte, dramaturg: Törley-Havas Sára e.h.

A meghirdetett előadásokra február végéig elfogytak a jegyek, érdemes feliratkozni a jegypenztar@trafo.hu címen.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top