+ Irodalom

Hogyan válhatnak a nők Aranyásóvá?

Botrányos perszónák Mrs. Aranyásó

(Aranyásás kezdőknek 1.)

Olga Bondracskova vagyok, én tartom nektek az Aranyásás kezdőknek című workshopot. Tulajdonképpen teljesen mindegy, ki is vagyok, csupán az számít, ki a férjem. Ez az első és legfontosabb lecke. Aki ezt az alapelvet megérti, elfogadja, és kész tenni érte, már sikeresen elvégezte a tanfolyamot.

A férjem Borisz Bondracskov, a Szurtatnyeft, a X7 Retail Group, és a Russian Defense Ltd CEO-ja, oroszul cégvezetője, persze a tulaja is, de ez a bonyolult vállalati szerkezetből sosem derülhet ki. Van egy háza Szentpéterváron, egy lakása Monacóban, egy nyaralója Marbellán. A lányunknak bérel egy tetőtéri apartmant New York-ban a tanulmányai idejére. A szentpétervári garázsban három Bentley és két Mercedes parkol, az egyik páncélozott. Az én Aston Martin-omnak már nincs helye, kinn kell hagynom a fedett beállóban. Folytathatnám a felsorolást, de minek?

Inkább tisztázzuk, az aranyásás is munka, ahol létezik munkaidő, elvileg este tíztől éjfélig. Ha vulgáris akarnék lenni, mondhatnám, hogy nyolc óra szopás helyett csak kettő, de valójában hazudnék, mint az ócska beszervező szövegek a multi level marketing cégeknél. A különbség csupán annyi, itt nem az számít, hányan és kik vannak alattad, hanem te ki alatt vagy. Nem is értem, miért lusta, dolgozni nem szerető embereket akarnak bevonzani, hiszen bármit elérni csupán szorgalmas, áldozatos munkával és folyamatos erőfeszítésekkel lehet. Szóval, ez valójában egy napi huszonnégy órás meló, hiszen állandóan jól kell kinézned, helyesebben fogalmazva tökéletesen. Tehát heti minimum öt konditermi látogatás ajánlott, ha a férjed is lelkes fitness huszár, akkor jöhet a hétvégi edzés még, közösen bevonulva. Eleinte csupán azért kondizz, hogy jól mutass az urad oldalán, büszkén mutogathasson téged a partikon, mint ideális bio díszletet. Később meg azért, mert más, a kurzust eredményesen elvégzett, lányod korú aranyásók mind a férjedre hajtanak majd. Továbbá ne felejtkezzünk el a kozmetikusról, a plasztikai sebészről, különböző testkezelésekről, lézeres szőrtelenítésről, fogfehérítésről és nem utolsó sorban a megfelelő ruhák kiválasztásáról, ez mind-mind rengeteg idő. Még jó, hogy létezik bejárónő és bébiszitter.

És megérkeztünk a következő kötelező elemhez. Akár szeretne gyereket, akár nem, szülj neki egyet. Tudod, az a fránya tabletta sem működik megbízhatóan, rá is van írva, hogy csupán kilencvenkilenc százalék, mutasd meg neki a használati utasítást. Na, bumm, sajnos ti estetek bele az egy százalékba, pech. A spirállal meg hiába kísérleteztetek, annyira nagy és vastag a szerszáma, elviselhetetlen volt szex közben. Arról persze hallgass, hogy rásegítettél, és csak háromnaponta szedted a bogyót. Ne aggódj, annyira még az urad sem tökös, hogy bepereljen egy gyógyszeróriást. Elvetetni ugye lehetetlen, hiszen te gyakorló, hithű ortodox keresztény vagy, adakoztál is száz Eurót Bariban a San Nicola bazilikában, mielőtt felszálltatok a tengerjáró hajóra. De valójában inkább kettőt-hármat szülj, ha az első után túléli  a sokkot, mindegy lesz már, mivel a gyermek a te garanciád a nyugdíjig. Mert még ha téged lecserél is egy, esetleg kettő fiatalabbra, a gyerekeit nem tudja kicserélni, fizetni fog utánuk, mint a katonatiszt. Pardon, oligarcha. És persze a dizájner babaruhák, a divatos gyerekorvos, modern, láthatatlan, belső fogszabályzó, külföldi nyelviskolai kurzusok, ahova ugye egyedül nem mehet egy nyolcéves, egy vagyonba kerülnek. Ráadásul, ha szerencséd van, az utódod gondos nevelést kap, jó iskolákba jár, idős korodban majd ő tart már el, nyugdíjat kapsz anélkül, hogy valójában egyetlen egy évet dolgoztál volna.

Legközelebb arról beszélek majd, hogyan tegyétek világossá a többi aranyásó számára, a férfi hozzátok tartozik, el a kezekkel! Addig gyakoroljatok szorgalmasan, és verjétek ki a fejetekből, hogy csak a horoszkóp az egyetlen hely, ahol pasitok, pénzetek és boldog életetek lehet!

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top