+ Tudomány

Még nem gyógyult be a tengerfenék az első víz alatti atomrobbantás helyén Bikini-atollnál

Visszatértek a tudósok a 73 évvel ezelőtti csendes-óceáni víz alatti atomkísérlet helyszínére, hogy feltérképezzék a tengerfenék sebeit.

Az 1945. július 25-i kísérlet helyszíne a Bikini-atoll volt, ott hajtották végre az első víz alatti atomrobbantást – írta a BBC hírportálja. A kráter ma is látható, amint a robbantáskor a felszínen úszó hajók roncsai is.

„Azért választották a kísérlet helyszínéül a Bikini-atollt, mert távol esik a lakott területektől és lagúnája jól járható”

– mondta Art Trembanis, a Delaware-i Egyetem munkatársa, a feltérképezést végző kutatócsoport vezetője.

Két tesztet végeztek, az egyikben a 21 kilotonna robbanóerejű Helen of Bikini nevű szerkezetet robbantották fel az óceán felszíne alatt 27 méterrel. A detonáció kétmillió tonna vizet, homokot és porrá zúzott korallt repített az ég felé.

A rendkívüli energiakiáramlás ellenére az expedíció előtt Trembanis úgy vélte, a megsebesített tengerfenék nagyobb részét azóta befedte az üledék.

Az óceánkutatókból, geológusokból, tengerrégészekből és mérnökökből álló kutatócsoport azonban markáns mélyedést talált a helyszínen.

Szonár segítségével térképezték fel a 800 méter átmérőjű, nagyjából 10 méter mély krátert. Eredményeiket az Amerikai Geofizikai Társaság konferenciáján mutatták be.

„A nyolcvanas évek végéig, a kilencvenes évek elejéig kellett várni, hogy a búvárok megközelíthessék a területet. Akkoriban csak néhány roncsot voltak képesek megnézni. Most fejlett szonártechnológiát használtunk, a teljes helyszínt fel tudtuk rajzolni. Akkora a különbség, mintha a zseblámpa fényénél vagy napfényben, teljes megvilágításban tekintenénk meg a Grand Canyont. Látjuk a roncsok elhelyezkedését és azt is, hogy a bomba okozta seb még nem gyógyult be”

– magyarázta Trembanis a BBC-nek.

Az expedíciót azért is szervezték, hogy jobban megismerjék a környezeti károkat. Ugyan a radioaktivitás sokat mérséklődött, a kísérletben feláldozott hajók a mai napig szennyezik az óceánt.  A Saratoga nevű amerikai anyahajó tartályából most is szivárog az üzemanyag, a Nagato japán hadihajó üzemanyaga sok kilométeres csíkot hagyott. Ahogy a hajók a víz alatt szétesnek, a szennyezés egyre nagyobb gondot okozhat – tette hozzá Trembanis.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top