+ Irodalom

Minden felborul, ha valaki anyaként találkozik először a szerelemmel

Amanda Prowse óceánon átívelő szerelmi történetének – Egyszemélyes karácsony – egyszerű emberek bonyolult kapcsolatai adják a lényegét.

Amanda Prowse: Egyszemélyes karácsony [Christmas for One] – General Press Kiadó, 2019 – fordította Pejkov Boján– 304 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4523-20-8

Amanda Prowse sikerének a titka, hogy olyan hétköznapi nőkről ír, akik valamilyen náluk nagyobb erővel kénytelenek szembeszállni. Ahhoz, hogy az elsőre kilátástalannak tűnő csatát megnyerjék olyan bennük rejlő energiát kell mozgósítaniuk, melyeknek a létéről sem tudtak. Prowse mélységesen emberi és hétköznapi történeteiben magára ismerhet az olvasó, s az, hogy ezek a történetek jól is végződnek, talán erőt ad némelyeknek.

Az Egyszemélyes karácsony egy kicsit más, mint Amanda Prowse korábbi történetei,

hiszen ez ott kezdődik, az igazán nagy traumák után, ahol a korábbiak végződtek. Megant kiskorában elhanyagolta az édesanyja, ezért gyerekkora javarészét nevelőszülőknél töltötte. Vőlegénye még közös gyermekük születése előtt meghalt, és nem mellesleg utólag az is kiderült, hogy a férfinak volt egy másik kapcsolata is.

Meg, a fiatal és egyedülálló anya egy sikeres cukrászati hálózat menedzsere, aki egy új üzlet megnyitása miatt kénytelen New Yorkba utazni. December 8-án érkezik a számára ismeretlen nagyvárosba.

„A kis Meg Londonból! Megan, akivel sohasem törődött senki, most itt van New Yorkban, és munkába siet, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga! Mit mondana most hétéves önmagának, aki olyan bonyolultnak látta a világot, amikor arra került a sor, hogy megtalálja benne a helyét? Ezt mondaná: Várj csak egy kicsit Meggy! Le kell még küzdened néhány akadályt, de megígérem, hogy később sokkal egyszerűbb lesz minden! Azután vásárolna magának egy rózsaszín, bolyhos fülmelegítőt, mert tudná, hogy a kislány pontosan erre vágyik.”

A néhány napos amerikai tartózkodás teljesen felborítja Meg életét. Találkozik egy férfivel („a férfivel”), aki úgy tűnik, hogy mindenben passzol hozzá, s aki olyan intenzív érzelmeket ébreszt benne, amilyenekkel élete addigi három évtizede alatt még nem találkozott. Néhány nap alatt együtt bebarangolják a város emblematikus helyszíneit, kicsit megismerik egymást. Meg megnyílik a férfi előtt:

„Azt szerette volna, ha a férfi vonzónak és odaadónak találja, nem pedig olyannak, amilyennek sokszor érezte magát, elgyötört, gyermekét egyedül nevelő anyának, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak.”

Meg úgy indul vissza Londonba, hogy már a közös jövőt tervezi, hiszen a szerelmet nem teheti tönkre egy óceánnyi távolság és a társadalmi elvárások sem.

De ekkor még a regény felénél sem járunk,

s egy meglepetésnek szánt újabb amerikai út – a közös karácsonyozás reményével – romba dönt minden korábbi álmot. Meg, sebeit nyalogatni visszamenekül Londonba. Ahol, hogy teljes legyen a katasztrófa, feltűnik az édesanyja is, akit tíz éve nem is látott.

Hogy egy ilyen mélypontból miként lehet felemelkedni, s Amanda Prowse képes-e hősnőjét hitelesen és átélhetően elvezetni a happy end-ig, az már az olvasónak kell eldöntenie…

Minden felborul, ha valaki anyaként találkozik először a szerelemmel
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top