+ Színház

Ezek a színházak tették közzé tiltakozó fotóikat a petíció felolvasásával

A Független Előadó-Művészeti Szövetség tegnap kampányt indított az új kulturális salátatörvény tervezet ellen, és ehhez várják minden színház és kulturáért aggódó állampolgár csatlakozását.

Az első lépésként elindított online petíciót az aHang felületén már több mint 20 000-en írták alá: https://terjed.ahang.hu/campaigns/fesz

Emellett közös kiállásra kértük fel a színházak igazgatóit és a társulatok vezetőit a készülő kulturális törvény ellen, amely alapjaiban írná át a magyar kulturális életet, és ellehetetlenítené számos szervezet és művész tevékenységét.

Péntek este az alábbi színházak és társulatok kérték fel előadásaik után nézőiket egy közös szolidaritási akcióra. Az előadás után a színház vagy a társulat vezetője vagy színésze kiállt a színpadra, és felolvasta a petíció szövegét vagy elmondta a színház saját üzenetét a tervezett változással kapcsolatban. Ezután a nézőket a színpadra invitálták, és készült egy közös fotó a társulattal, amit a színház a saját felületein közzétett.

Trafó Kortárs Művészetek Háza
– Dollár Papa Gyermekei: Árvácska

KV Társulat: Médeia

Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház

– Orlai Produkciós Iroda – Füge Produkció: Hurok

– Scallabouche Szíházi Társulat: Ketten

MU Színház

– FESZT- FEST (1. nap)

– Soltis Stúdió: Mielőtt meghaltál

– k2 Színház: Petőfi Sándor: Az apostol

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top