+ Zene

Szentpáli Roland földi katasztrófákról szóló új darabját ünnepelték Montreux-ben

A svájci Brass Band Versenyen mutatták be Szentpáli Roland Kataklizmák (Cataclysms) című darabját november 24-én a montreux-i Stravinsky Auditóriumban. A magyar tubaművész-zeneszerző a művet a Bürgermusik Luzern felkérésére komponálta, a bemutatót álló ováció követte, Michael Bach karmester szerint pedig a Kataklizmák új dimenziót nyitott a Brass Band repertoárban.

„A Kataklizmák című művet kifejezetten a Bürgermusik Luzern Brass Band felkérésére komponáltam idén. Egy nagyon aktuális, szerintem sokunkat foglalkozó téma, az emberiséget fenyegető természeti katasztrófák hármasa ihlette: a szökőár, a tornádó és a vulkánkitörések. A bemutatón sajnos nem lehettem ott, de mind a kritikusoktól, mind a szakmától nagyon pozitív visszajelzések érkeznek, a közönség pedig álló ovációval fogadta a művet”

– meséli Szentpáli Roland, aki nemcsak tubaművészként, hanem zeneszerzőként is nemzetközileg elismert. Szóló hangszerekre komponált darabjai mellett vokális, kamarazenei és nagyzenekari művei is egyedi látásmódú alkotói világának egy-egy fontos szeletét képezik.

A darab három természeti katasztrófát ír le. Az első tétel, a cunami egy nyugodtabb résszel indul, majd a víz visszahúzódik, és egy hatalmas szökőár képét idézi fel a zene. A tétel záró részében visszatérünk a csendes partra, ahol azonban minden megsemmisült, és semmi sem olyan, mint egykor. A második, Tornádó című tétel kezdete trópusi időjárást idéz, ami után hihetetlenül összetett zenei szerkezetek jelzik a szupercella kialakulását. Majd pusztító tornádó éri el a Földet, hogy nyomában csupán – az első tétel végén is megjelenő – pusztítás maradjon. A harmadik tétel a vulkánkitörés egy nyugodt természetfestő résszel kezdődik, ami a Föld előtt tiszteleg. Ezt követően a rovarok nyüzsgését és a patakok mozgását idézi fel egy hektikusabb rész, ami a feszültség fokozásával már sejteti, hogy valami ismét történni fog. Kitör a vulkán, a füst mindent beborít és a láva mindent elpusztít, ami az útjába kerül. A befejezés a természet ember feletti erejét hivatott demonstrálni.

A Kataklizmákról többek között így írt a 4barsrest kritikusa:

„Micsoda leíró mű, a partitúrában a színek és textúrák kaleidoszkópszerű variációjával és a tonalitás széles palettájával (…) Félelmetes volt a tornádó pusztító szélsebességű ereje, amely átalakított, ütött, majd tovább haladt. Letaglózott és szinte levette az embert a lábadról, ahogy a finálé is, de másként. (…) A zárás félelmetes, mechanikus tonalitása, ami szinte buldózerként hatott az érzékeinkre, fantasztikus volt.”

A svájci siker után a magyar közönség Szentpáli Roland művei közül a 2009-ban komponált Trombitaversenyét november 30-án a Budafoki Dohnányi Zenekar előadásában, Káli Gábor vezényletével, Pálfalvi Tamás szólójával hallgathatja meg a Zeneakadémián.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top