+ Irodalom

Az állampárt a PeCsában próbálta megszelídíteni a fiatalokat

Utólag már tudjuk, hogy a kísérlet visszafelé sült el. A Petőfi Csarnok első nyolc évét bemutató kötet maga a történelem!

A Petőfi Csarnok / Ifjúsági kultúra és szabadidő-politika, 1985-1993 – Rózsavölgyi és Társa Kiadó, 2019 – szerkesztette K. Horváth Zsolt és Ignácz Ádám – 144 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-615-8131-42-1

A Petőfi Csarnok, és ez egyáltalán nem utólagos belemagyarázás, ikonikus hely volt azok számára, akik a rendszerváltás körül élték kamaszkorukat. Pont úgy, ahogy a korábbi generációnak fontos helye volt az Ifipark. Ráadásul nem is kellett fővárosinak lenni ahhoz, hogy a rebelliót – vagy csak szórakozást? – kereső fiatal odafigyeljen, mi zajlik ebben a furcsa épületben.

A csarnokot ledózerolták, de az, ami ott történt ma is hat

Ráadásul, lévén szó a végóráit élő államszocializmus és a rendszerváltás idejéről, egy önmagában is izgalmas, sokrétű és összetett ez a hatás. Nem csak azoknak lehet érdekes, akik meg- és átéltét az ott zajló eseményeket. Hanem azok számára is lebilincselő lehet, akik meg akarják érteni a kort, a helyet.

A rendszerváltás előtti években – ki tudta, hogy alapjaiban megváltozik a rendszer? – a szocialista rendszer fenntartói tisztán látták, hogy szükség van arra, hogy az ifjúságpolitikát a fiatalok tényleges igényeihez alakítsák. A koncepciónak lényeges eleme volt, hogy egy Petőfi Csarnok jellegű hely – miközben a fiatalok igényeit kielégíti – alkalmas lehet arra, hogy kontroll és megfigyelés alatt tartsa a folyamatokat. Persze, azt akkor még nem tudhatták, hogy „a fagyi visszanyal”, és az, amit ők a domesztikálás szándékával létrehoztak, egy öngerjesztő folyamat eredményeként láthatóvá teszi a rendszer fenntarthatatlanságát. Is.

A pangás mozgalmas évei,

így definiálja bevezetőjében a kötet egyik szerkesztője, K. Horváth Zsolt társadalomtörténész a korszakot, s ez a furcsa meghatározás végigkíséri az olvasót a kötetben található írásokat olvasva. A szerzők összefüggéseiben mutatják meg a kort… és benne a Petőfi Csarnokot. Sőt, nem csak a címben megjelölt korszakot dolgozzák fel, de a távoli előzmények is helyet kapnak:

„Kis túlzással azt mondhatjuk, hogy a PeCsa alapjait 1885-ben, az Országos Általános Kiállítás alkalmával rakták le, amikor Kohn János elgondolásai és Ulrich Keresztély tervei alapján felhúzták az Iparcsarnok hatalmas épületét. A helyszín kiválasztása nem volt véletlen, hiszen a kiegyezés után a Városliget igazi fénykorát élte.”

– olvashatjuk Bajtai Zsolt tanulmányában, mely végigvezet a Petőfi Csarnok megnyitásáig tartó évszázadon, hogy a nyolcvanas évekig eljutva feltárja „sufni-tunning” jelleget.

A további tanulmányok már a címben megjelölt korszakra koncentrálnak, s ezen belül vizsgálják, az intézmény létrejöttét, működését és működési stratégiát. Közben pedig ezzel párhuzamosan a társadalmi és politikai folyamatokat, melyek hatottak a ház működésére, és az ott megvalósuló/megvalósítható programokra. Beleértve természetesen a multifunkciós kulturális centrum programját, a szabadtéri koncertektől a bolhapiacokon keresztül a klubrendezvényeken át a kísérleti jellegű előadásokig.

„…az 1980-as évek második felében oly mértékig meggyengült a hatalom felügyeleti jellege az ifjúsági kultúra felett, hogy érdemben nem szólt bele a programkínálat összetételébe; bárhogyan is van, de ebben szerepet játszhatott az is, hogy a színvonal miatt valóban telt házas, sikeres rendezvényeket csinált a Petőfi Csarnok, és a saját bevétel egyszerűen legitimálta az intézmény működését.”

Ráadásul a külföld is „betüremkedett”,

hiszen az ellenőrzés gyengülése lehetőséget teremtett arra, hogy külföldi zenekarok is fellépjenek. Toten Hosen, Test Department, Nico, Billy Bragg, Nick Cave, David Byrne…. sőt, volt egy elfeledett, de azóta feltárt Nirvana koncert is. Csekély érdeklődés mellett. A legnagyobb felháborodást és megrökönyödést a magyar politikai elit köreiben az osztrák Drahdiwaberl keltette:

A nadrág szárát pedig fel kell hajtani

címmel Oltai Kata írt tanulmányt a csövesekről, protopunkokról és punkokról, és „énstilizálási eljárásaikról”. Az itt kibontakozó kép – a lázadás és a csóróság kreatív összekapcsolása – mára már kimondottan furcsának tűnhet, de akkoriban…

„A biztosítótű, ami jelképévé vált a punk stílusnak, önmagában is metafora, hiszen efemer módon összekapcsolhatók (majd szétbonthatók) vele eredetileg össze nem tartozó, össze nem illő részek, anyagok, elemek. Nem szól örökre, és bárki hozzájuthat, mert bármelyik háztartásban jelen van. A punkok éppen ebből a környezetből emelték ki, és szájban, bőrben, kabát hajtókáján hordható ékszerré tették…”

A kötetben szereplő komoly, elemző – és gyakran megvilágosító erejű – írások közük kiemelkedik a Nádori Katalinnal (PeCsa közművelődési osztályvezetője) készített interjú, mely a közvetlen tapasztalatokra támaszkodva, „belülről” meséli el, hogy milyen volt a Petőfi Csarnok létezésének első tíz éve. Az általa vázolt kép legalább annyit elárul a kor Magyarországáról, mint magáról a PeCsáról.

A XX. század végi magyar kulturális életnek fontos, emblematikus helye, „tünete” volt a Petőfi Csarnok. Most, hogy már az épület sem létezik, valóban itt volt az ideje annak, hogy ne csak felidézzük, de elemezzük is, hogy mi történt akkoriban. A PeCsa története és a kötetben felvetett szempontok nem csak azoknak fontosak, akik szemtanúi voltak a korszaknak, de azoknak is, akik meg akarják közelíteni a múltat. A múlt felől a jelent.

Az állampárt a PeCsában próbálta megszelídíteni a fiatalokat
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top