+ Film

New York híres művészmoziját már a Netflix működteti

Tíz évre átvette egy híres New York-i művészmozi üzemeltetését a Netflix. A streamingóriás ezzel a lépéssel bebiztosította filmjei Oscar-szereplését és a több mint hetvenéves filmszínházat is megmentette az enyészettől.

A Netflix hétfőn jelentette be, hogy hosszú távra kibérelte az augusztus végén bezárt New York-i Paris filmszínházat. A streamingóriás, amely sok bírálatot kapott már azért, hogy szolgáltatásával veszélyezteti az igazi mozis élményt, először vett át egy mozit, ahol filmjeit vetítheti. A deadline.com értesülése szerint a Netflix tíz évre bérelte ki a Parist, New York utolsó egyvásznas moziját.

A Netflix korábban rövidebb időszakokra bérelt különböző mozikat, hogy filmjei teljesítsék a filmdíjakra, köztük az Oscar-díjra való jelölés feltételeit. A Parisban jelenleg már játsszák is a Házassági történet című Netflix-filmet, amelyet a cég indítani akar az Oscarért.

„Az ikonikus filmszínház immár nyitva áll, hogy otthont adjon a Netflix különleges eseményeinek és mozis bemutatóinak”

– írta a cég a Twitter-oldalán. Válaszul számos filmrajongó üdvözölte a lépést a mikroblogon.

A 71 éves Paris mozit annak idején a francia filmek forgalmazására szánták a kellemes manhattani belvárosi környéken. A 581 férőhelyes mozi belső terei elegánsak, a nézőtéren kék bársonyszékek fogadják a közönséget és lila függöny takarja a filmvásznat. A megnyitón, 1948-ban Marlene Dietrich vágta át a szalagot a filmszínházban – idézte fel a The Guardian brit napilap online kiadása.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top