+ Képzőművészet

400 éve hiszik azt, hogy Botticelli-hamisítvány, pedig nem az volt

Egy korábban másolatnak vélt négyszáz éves festményről derült ki, hogy valójában eredeti Botticelli. A firenzei mester Madonna-portréját a wales-i Nemzeti Múzeum gyűjteményében sikerült azonosítania a szakértőknek.

A Madonna gyermekével című festmény eredetiségét a BBC Four csatornán futó Nagy-Britannia elveszett mesterművei című művészeti program stábjával dolgozó szakértők igazolták.

A négyszáz éves festmény a jótékonyságáról ismert néhai Gwendoline Davies műpártoló gyűjteményének darabja volt. A Madonnát ábrázoló képet sokáig rossz Botticelli-másolatnak vélték.

A műsor egyik házigazdája, Bendor Grosvenor elmondta: már akkor megragadta a nőalak arcának különleges szépsége, amikor először meglátta a képet a múzeum raktárában. A mű egyes részei Botticelli híres alkotására, a Vénusz születésére emlékeztették.

„Most már meg vagyok győződve arról, hogy Botticelli fontos szerepet játszott a festmény születésében, és nagyon örülök, hogy ezt a képet a közönség is megtekintheti egy kiállításon”.

A festményt Davis adományozta a cardiffi Nemzeti Múzeumnak. Bár a műgyűjtő mindig is hitt benne, hogy eredeti Botticelli, eddig úgy vélték, hogy tévedett.

A szakértők elemzése, egyebek mellett a mű alsó rétegeit feltáró infravörös technikával készült fotók viszont kimutatták a firenzei mester műtermének jellemzőit, és kiderült, hogy szinte bizonyosan Botticelli dolgozott a képen.

„A festmény már galériánkban látható, és reméljük, csapatostul jönnek a rajongók, hogy gyönyörködjenek a mesterműben”

– fogalmazott Adam Webster, a múzeum vezető restaurátora.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top