James Dean családja beleegyezett, hogy a néhai színész CGI-technológiával létrehozott karaktere szerepeljen egy készülő amerikai filmben, amely a vietnami háborúról fog szólni – számolt be róla a deadline.com filmes hírportál.
A Finding Jack című film produkciós előkészületei már novemberben elkezdődnek. A 24 évesen, 65 éve elhunyt színész szerepeltetésének jogait a Magic City Films szerezte meg.
A portál szerint a CGI-klón szereplésének bejelentése jókora vihart okozott a Twitteren, a hírt kommentálók zömmel elítélően nyilatkoztak.
„Biztos vagyok benne, hogy Deant is kirázná a hideg. Ez őrültség. Talán szerezzünk egy számítógépet, amely fest nekünk egy új Picassót. Vagy ír egy rakás új John Lennon-számot. Ez az érzéketlenség szégyenletes”
– fogalmazott bejegyzésében Chris Evans színész.
Julie Ann Emery televíziós színész szerint a CGI-karakter nem James Dean lesz.
„Csak az arcát használják egy motion capture-alakításhoz, és egy ‘névtelen’ színész hangját. Érdekelne, hogy hogyan szerepel majd a stáblistán, hogyan fizetik meg az igazi színészeket. Ez a társaság nagyon keveset tud a színészetről”
– írta a mikroblogportálon.
A Finding Jack rendezője Anton Ernst és Tati Golykh lesz a Magic Citytől. A film Gareth Crocker azonos című, 2011-ben megjelent regényén alapul. A forgatókönyvet Mari Sova írta.
Dean CGI-klónja a főhős, Rogan szerepét kapta. Ernst elmondta, hogy sokáig kutattak olyan színész után, aki el tudná játszani, de végül úgy döntöttek, hogy ezt a rendkívül összetett karaktert csak Deanre bízhatják.
Az évtizedek óta halott színész valósághű mását a kanadai Image Engine és a dél-afrikai MOI Worldwide vizuáliseffekt-cégek (VFX) alkotják meg a filmhez. A további szereposztást még nem hozták nyilvánosságra, a producerek azonban elárulták, hogy Diane Warren már szerzett egy új számot a filmhez.
Ernst azt is közölte, hogy James Dean családja úgy tekint a készülő produkcióra, mint a színész negyedik filmjére, amelyet már nem sikerült elkészítenie.
„Nem okozunk csalódást a rajongóinak”
– ígérte a rendező-producer.
Dean végzetes autóbalesete előtt mindössze három filmben játszott: a Haragban a világgal, az Édentől keletre és az Óriás című produkciókban. Az utóbbi kettőért Oscar-díjra jelölték, ám az Óriás bemutatója előtt, 1955-ben elhunyt.
Crocker regényének hőse azután jelentkezik a hadseregbe, hogy felesége és lánya meghal egy repülőszerencsétlenségben. A vietnami harctéren akar meghalni, de megment egy kutyát, amelyet Jacknek nevez el, és amely az egysége kabalája lesz. A háború után nem engedik, hogy hazavigye a kutyát, ezért dezertál vele, és megpróbál átjutni Thaiföldre. A film azon a valós tényen alapul, hogy a vietnami háború végén több mint tízezer kutyát hagytak ott a katonai egységek – emlékeztetett a deadline.com cikke.
A Finding Jack premierjét 2020-ban a háborús veteránok napjára tervezik.