+ Természet

10 méter hosszú tengeri szörny maradványaira bukkantak Lengyelországban

Százötvenmillió éves tengeri ragadozó megkövesedett maradványára bukkantak paleontológusok Lengyelországban, ez az első uszonyos őshüllő fosszília, amelyet az ország területén találtak.

Daniel Tyborowski és Blazej Blazejowski, a Lengyel Tudományos Akadémia paleontológusai a Proceedings of the Geologists’ Association című folyóiratban megjelent tanulmányukban mutatták be az őshüllőmaradványt, amely az északkelet-lengyelországi Krzyżanowice falu közelében egy kukoricaföldből került elő. A maradvány mintegy 10 méter hosszú, a korát mintegy 143-165 millió évre becsülik.

A pliosaurusok koruk csúcsragadozói voltak, egyes egyedek kétszer olyan nagyra nőttek, mint a mai gyilkos bálnák, és súlyuk többtucat tonna volt. Hosszú, keskeny törzsük volt, pofájuk a krokodiléhoz hasonlított, uszonyaik voltak és nagy fogaik. Minden élőlényt megettek, amelyet a tengerben találtak, de még szárazföldi élőlényeket is, ha azok a lagúnák vízébe tévedtek. Olyan nagyok voltak, hogy képesek lehettek akár a T. Rex megölésére és megevésére is – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Korábbi tanulmányok szerint a pliosaurus állkapcsa akár két és fél méter hosszú is lehetett, harapása négy és félszer erőteljesebb volt a T. Rex harapásánál.

A pliosaurus-maradvány közelében más őshüllők fosszíliáit is megtalálták a kutatók. A térség akkoron a trópusokhoz tartozott.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top