+ Képzőművészet

A 30 éves Új Művészet folyóirat megalapítja a P. Szabó Ernő-emlékdíjat

Az Új Művészet folyóirat októberben ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. Ebből az alkalomból először adják át a most alapított P. Szabó Ernő-emlékdíjat az év legjobb művészeti írójának. A díjátadó ünnepséget megelőzően Mit művelünk a művészettel? Képzőművészeti lapok a rendszerváltás után címmel kerekasztal-beszélgetésre hívják az érdeklődőket, amelyen a művészeti lapok főszerkesztői vesznek részt.

Mára több folyómétert foglal el a polcokon a 30 éve indult képzőművészeti havilap, az Új Művészet majd 330 száma. A folyóirat már indulásakor a művészetpolitikai direktíváktól való függetlenséget tűzte ki célul. Mércéje a minőség és az olvasóközönség objektív, értékelvű tájékoztatása volt és maradt. Szerkesztői ennek jegyében válogatnak az immár szinte áttekinthetetlen mennyiségű művészeti esemény halmazából, így kívánnak hiteles képet adni a művészeti élet aktuális tendenciáiról.

A kiállításkritikák mellett a lap gyakran és szívesen közöl interjúkat, beszélgetéseket művészekkel s a szcéna szereplőivel, gyűjtőkkel, galériásokkal. Minden évben bemutatja a művészeti egyetemek diplomázó hallgatóit, s igyekszik objektív és gyors tájékoztatást nyújtani a fiatalabb generációk friss kezdeményezéseiről.

A folyóirat mindig kész a megújulásra. A néhány éve átalakult szerkesztőség további kísérleteket tesz a szellemi-tartalmi frissítésre. Ezek közé tartozik a nagy sikerű negyedéves elméleti melléklet, az Ez nem kunszt!, melyben egy-egy aktuális, fontos témát körbejárva lehetőség nyílik hosszabb, elemző tanulmányok publikálására is, s nem ritkán egy-egy olyan téma előtérbe helyezésére, amely párbeszédet indíthat a szcéna résztvevői között. Ilyen volt a műtárgyhamisítással foglalkozó összeállítás, amely egyöntetűen pozitív visszhangot kapott. A legutóbbi, szeptemberben megjelent melléklet a vizuális nevelés kimeríthetetlen témájából ad ízelítőt, amelyről az idei ArtMarketen kerekasztal-beszélgetést tartottak azzal a céllal, hogy a kortárs szemléletű vizuális nevelésről párbeszéd induljon.

Az Új Művészet a 90-es években már adott ki könyveket, s most ismét felelevenítette ezt a profilját. Májusban megjelent elméleti sorozatuk, a Fókuszpont első kötete, amely egy kurrens témát, a magyar nőművészetet veszi górcső alá, október végén bemutatják a kortárs magyar képzőművészet egyik meghatározó mestere, Konok Tamás sokak által várt visszaemlékezéseit, novemberben pedig a grafikáról jelenik meg egy hiánypótló könyv a Fókuszpont-sorozat második köteteként.

A folyóirat a minőségi kritikára való ösztönzést, a fiatal művészeti írók felkarolását is céljául tűzte ki, ezért néhány éve cikkírói pályázatot hirdettek, amelynek fiatal díjazottjai azóta is a lap szerzői. Idén először pedig egy olyan díjat adnak át szerzőik egyikének, amelyet a tavaly elhunyt kiváló művészettörténész, kritikus, vezető szerkesztő P. Szabó Ernő emlékére alapítottak, és amelyet mostantól az év legjobb művészeti írójának szánnak. A P. Szabó Ernő-emlékdíj plakettje egy fiatal pályakezdő szobrász, Ladányi András munkája. Az ünnepélyes díjkiosztó október 25-én az Ybl Budai Kreatív Házban lesz. A szerkesztőség által odaítélt díj mellett az olvasóknak is lehetősége nyílik kedvenc szerzőt jelölni. (A részletekről az uM-online-on lehet bővebb információt találni.)

Időpont: 2019. október 25. 17 órától

Helyszín: Ybl Budai Kreatív Ház, kiállítótér (I. kerület, Ybl Miklós tér 9.)

Program:

Mit művelünk a művészettel? Képzőművészeti lapok a rendszerváltás után. Kerekasztal-beszélgetés a művészeti sajtóról. Résztvevők: Topor Tünde (Artmagazin), Andrási Gábor (Műértő), Hajdu István (Balkon), Nagy Gergely (Artportal), Pataki Gábor (Új Művészet).

A P. Szabó Ernő-emlékdíj átadása

Fogadás

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top