+ Életmód

Önbecsülési kalauz csitriknek

Ez a könyv elsősorban lányoknak szól, de szerintem a fiúkban sem tesz kárt. Az önbizalom kódja lányoknak egy egészséges könyv.

Katty Kay és Claire Shipman: Az önbizalom kódja lányoknak [The Confidence Code for Girls] – Menő Könyvek, 2019 – fordította Kertész Edina – 312 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4037-13-2

A középiskolában, ahová a lányom jár, néhány évvel ezelőtt lehetőség volt arra, hogy a gyerekek egy része ingyen részt vehessen egy kismotor-jogosítvány megszerzésére irányuló tanfolyamon. A „jogosítvány-kvóta” nagyjából az osztály harmadának biztosította a lehetőséget, s mert nem volt kívülről jövő követelmény arra nézvést, hogy ki mehet és ki nem, ezért erről az osztálynak és az osztályfőnöknek kellett közösen döntést hoznia. Az osztályfőnök első felvetése az volt, hogy ebből a lehetőségből rekesszék ki a lányokat,
mert ez „olyan fiús dolog”…

Nem gondolom, hogy lányok és fiúk között jelentős különbség lenne/lehetne a mai társadalomban. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyok, hogy ez az egyenlőségre törekvő szereposztás nem rendelkezik nagy múlttal, s bár elméletileg evidenciának tűnik, a gyakorlatban nem feltétlenül működik.

Sok fontos összetevője van az egyenlőségre törekvésnek – ugyanúgy, ahogy mélyre nyúlik és bennünk gyökerezik, szinte észrevétlen az egyenlőtlenség.

Szemléletbeli változásokra van szükség,

s mert ennek az éremnek is két oldala van, ezért mindkét oldalon. A fiúknak el kell fogadniuk, hogy nem többek vagy különbek, a lányoknak pedig meg kell tanulni élni a lehetőséggel. Ez nem is annyira egyszerű… illetve pont annyira egyszerű, mint ahogy hangzik, de kell hozzá egy fontos összetevő:

az önbizalom,

amiről csak félve szoktunk beszélni, mert van ennek a fogalomnak némi mellékzöngéje, amit pont azok tapasztottak rá, akik nem valós, nem megalapozott önbizalmukkal kérkednek. Katty Kay és Claire Shipman könyve az egészséges önbizalomról szól, és arról, hogy mit lehet elérni általa.

Az önbizalom kódja lányoknak című könyv egy korunkhoz kötött munka, s remélhetőleg néhány év(tized) múlva már senki nem fogja érteni, hogy
1. miért volt szükség ilyen könyvre?
2. miért kellett, hogy ez külön és hangsúlyosan lányoknak szóljon?

Azt hiszem ma még mindkét kérdésre tudjuk a választ, s azt gondolom, azt is tudjuk, miért kellhet egy ilyen kamaszoknak szóló könyv, ami – jó esetben – a gyerekkorból való kilépéskor ad/adhat támogatást… egy olyan világban ahol bizonyos szerepek és leosztások még tisztázásra várnak.

Az önbizalom kódja lányoknak olyan könyv, mely formáját tekintve játékos, hangnemére nézvést kellően könnyed ahhoz, hogy a gyerekek élvezettel, rá-rácsodálkozva forgassák, s úgy merüljenek el a témában – önmagukban –, hogy az nem ciki. (Azt nem tudom, van-e olyan gyerek, aki magától megveszi, de talán nem baj, ha ezen a ponton szerepet adnak maguknak a szülők, s bevállalják azt, hogy a „büdöskölök” elsőre – amíg szem előtt van – esetleg fanyalog. Nyugi, ha kettesben lesz a könyvvel, úgyis belelapoz, s ha ezt megteszi, akkor benne is ragad, mert…)

…ez a könyv határozottan vonzó.

A képregényszerű illusztrációk, a rövid történetek, a játékosnak tűnő feladatok – és az, ahogy ezek a részek egymáshoz illeszkednek – érdekessé, izgalmassá, sokszínűvé és vonzóvá teszik a könyvet. S ha egy lány elkezdi olvasni, szinte biztos, hogy igény ébred benne önbizalma felpumpálására. És közben nem mellesleg azt is észreveszi, hogy kik azok, akik a környezetében önbizalomnak álcázott bizonytalanságba burkolózva páváskodnak.

Lányos apaként szeretnivalónak és hasznosnak gondolom ezt a könyvet, azt gondolom, a szülő, ha belelapoz, mielőtt átadná a lányának, maga is rácsodálkozhat egy-két dologra. Ráadásul a fiúknak sem árt meg, ha titokban belelesnek, hogy mi az, ami nem nekik szól…

A minket körülvevő világ viharos sebességgel változik, s ha nem akarjuk, hogy gyerekeink ennek a változásnak passzív elszenvedői legyenek, akkor érdemes ezzel a könyvvel is segíteni.

Önbecsülési kalauz csitriknek
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top