+ Képzőművészet

Hegyi Lóránd rendezte meg 33 kortárs képzőművész nemzetközi kiállítását az olaszországi Saluzzoban

Gábor Áron és Révész László László képzőművészek is kiállítanak.

fotó: ideawebtv.it

Gábor Áron és Révész László László képzőművészek is kiállítanak a saluzzoi Castigliaban október 12-től december 1-ig tartó A rajzon belül című tárlaton. A 33 nemzetközileg elismert művész 250 rajzát bemutató kiállítást 11-én este nyitotta meg a kiállítás kurátora, Hegyi Lóránd művészettörténész.

“Úgy tűnik, hogy a tömeg-társadalomban kizárólag a művész képviseli az egyént ” állította Hannah Arendt. A kiferdült jelenben, ahol a világot nap mint nap feszültségek és káosz tépázza, és az emberek elidegenedetten téblábolnak, úgy tűnik, hogy csak a művészek kínálnak valódi és érzékeny kiutat, alternatív értékrendszereken alapuló narratívákkal. Ez a művészi állásfoglalás ellenállást jelent a tömeg-társadalom hamis illúzióival szemben.

A művésznek tehát nemcsak módjában áll de ugyanakkor felelőssége is utat mutatni az  emberi perspektívák felé, új kapcsolatokat teremtve a különböző területek és tapasztalatok között, és újraértelmezni az emberi valóság komplexitását.

Ebből a gondolatból indul ki A rajzon belül című kiállítás a saluzzoi Castigliaban október 12. és december 1. között és ahol 33 nemzetközileg elismert művész 250 rajzát állítják ki Hegyi Lóránd művészettörténész és -kritikus gondozásában.

Valamennyi kiállított mű a művészet etikai küldetését tanúsítja: azaz az emberi lét vizuális metafóráit tárja elénk erős expresszivitással aláhúzva a művészet érzelmi és humánus jellegét.

Mint a kiállítás kurátora, Hegyi Lóránd mondja

főként a rajzok tanúsítják a kortárs művészek azon törekvését, hogy autentikus, őszinte, empátiás és érzékeny módon nyilvánuljanak meg, ahol a radikális fantázia és a felszabadult, forradalmi képzelőerő új kapcsolatokat és perspektívákat teremt az emberi lét különböző dimenziójai között”.

Kiállító művészek:

Marisa Albanese, Ruth Barabash, Radu Belcin, Anya Belyat-Giunta, Elzevir, Valerio Berruti, Davide Cantoni, Guglielmo Castelli, Gianni Dessi, Andrea Fogli, Gábor Áron, Daniele Galliano, Giuseppe Gallo, Ugo Giletta, Allison Hawkins, Dominika Horáková, Marine Joatton, Denica Lehocka, Felice Levini, Christian Lhopital, Eric Manigaud, Alois Mosbacher, Hermann Nitsch, Marina Paris, Piero Pizzi Cannella, Révész László László, Anila Rubiku, Hubert Scheibl, Marco Tirelli, Barthélémy Toguo, Sandra Vásquez de la Horra, Lois Weinberger, Wang Yuping.

A kiállítás nem szándékozik formális és erőszakolt egységet teremteni a művek között, hanem ellenkezőleg elénk tárja a kortárs rajzi nyelvezet gazdag és komplex különbözőségét.

Kaotikus korszakunkban a művészek új, hihető megközelítésben, az antropológiai tapasztalatok alapján mutatják az utat, nagy belső szabadsággal és a látásmód teljes és mély függetlenségével, kompromisszumok nélkül.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top