+ Irodalom

Átírások Csáth Gézára és a Szegény Yorickra – Megjelent az Eső őszi száma

A szokásosnál bővebb terjedelemben, ezúttal száznegyven oldalon jelent meg az Eső őszi száma (2019/3), amely egy Csáth-blokkal kezdődik.

„Mondjuk, Csáth Géza nem hal meg 1919-ben. Túlél, elmegy Kosztolányi temetésére, megéri a második világháborút, a partizánokat, Tito rendszerét, vagy ha Magyarországra kerül, a Kádár-kort. Az öregkort.”

A szerkesztők olyan kisprózákat kértek a szerzőktől, amelyeket írhatott volna Csáth Géza, vagy amelyek az éppen száz éve halott író-pszichiáter stílusát, világlátását, (a „túlélésből” is adódó) élethelyzeteit gondolják át. Petőcz András, Háy János, Darvasi László, Pungor András, Szeifert Natália, Kontra Ferenc, Orcsik Roland, Benedek Szabolcs és Sára Júlia válaszoltak novellákkal a felkérésre.

A Köpönyeg című összeállításban (a rovat olyan művekre hívja fel a figyelmet, amelyek önértékükhöz mérten alulreprezentáltak az irodalmi közbeszédben) ezúttal Kormos István versére, a Szegény Yorickra íródott szépirodalmi reakciók (újraírások, párversek, hommage-költemények stb.) olvashatók Ágh Istvántól, Vörös Istvántól, Simon Mártontól, Filip Tamástól, Vass Tibortól, illetve az összeállítást Pál Sándor Attilának a Kormos-versről szóló esszéje zárja.

Két interjút is közöl az Eső, az egyik Ferdinandy Györggyel, a másik Petőcz Andrással készült. Emellett természetesen találhatók a folyóiratban versek (Grecsó Krisztián, Fekete Vince, Markó Béla, Kiss Ottó, Nagy Lea) és novellák, regényrészletek (Ferdinandy György, Bánki Éva, Jónás Tamás, Ahmed Amran, Kustos Júlia, Podmaniczky Szilárd), valamint írójegyzetetek Füzi Lászlótól és Lapis Józsefről. A recenziók, kritikák között pedig Serfőző Simon, Petőcz András, Fekete Vince, Ferdinandy György, Markó Béla, Grecsó Krisztián, Benedek Szabolcs, Ahmed Amran, Nagy Lea, Háy János könyveiről olvashatunk.

A címlapon és belső illusztrációkként Nagy Alexandra munkáit láthatjuk.

Ízelítőül egy verset közlünk:

ÁGH ISTVÁN

Örök Yorick

Kormos István emlékére

Újra ássák a régi sírt,
ha ideje lejárt,
Yorick helyére fektetik
szegény Oféliát,
így váltja ítéletnapig
népét a temető,
rég voltam nálad odakinn,
Cicelle Cormieux.

Valami nyikkan a vason,
talán gyökérhez ért,
odvas koponya mosolyog
lentről a nap felé,
aki az utcán szembejött,
és kalapot emelt,
most akár egy üres köcsög,
kondul alul a fej.

Csikorog a borda, ahogy
lapát csúszik neki,
s jár, mint egy brutális vonó
a bőgő húrjain,
elképzelni is rettenet,
most ugyanaz a csont
ijeszt, amely egykor ölelt,
valaki karja volt.

A lassan mélyülő gödör
már ember méretű,
nem látható azon fölül,
mi történik belül,
csigolya száll, lapocka hull,
a rögök sárlanak,
s visszhangzik, mint egy odúban,
a veremben a dal.

Hajdan, amíg ifjú valék,
tartottam szeretőt,
kényemre már, kedvemre még,
múlattam az időt,
de meglopott öregkorom,
maradt a nyomora,
úgy hányt-vetett, azt se tudom,
ki voltam valaha.

A vers szegény bolond Yorick
emlékétől fanyar,
mondhatná szegény Kormos is,
s szegény bolond magam,
szenvtelen fújja, aki ás,
a kuncsaft mit sem ért,
csak koponyája gravitál
Hamlet lába elé.

Amit Shakespeare megrendezett,
máskor zajlik tovább,
bár nem változik a szerep,
a szereplője más,
más sírásók és más Yorick,
a textus mindig egy,
Hamlet, ötödik felvonás,
temetőjelenet.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top