+ Zene

Most érdemes Ady Endre egykori törzshelyére látogatni 

Zene röntgenlemezre, gitár és fuvola, szaxofon és harmonika, elektroakusztikus installáció, és világító bábok – az ősz legszínesebb fesztiváljára idén is a kortárs művészvilág élvonalának képviselői érkeznek változatos kikapcsolódást kínáló produkcióikkal. A hajdani kávéházi kultúra virágkorát idéző Három Hollóban sem lesz másként: az univerzális kulturális térben egymásnak adják majd a színpadot napjaink legizgalmasabb kortárs zenei, jazz- és színházi produkciói.

A Duo Vivo egy klasszikus fuvola-gitár kettős, ám elhangzó darabjaik frissek és aktuálisak. A formáció tagjai szeretik átlépni a zenei határokat, és nem szívesen szorítják magukat stíluskorlátok közé, így muzsikájukban tetten érhető számos hatás a bossa novától a klezmeren át a jazzig és a kortárs zenéig. A darabok ihletője (és egyik előadója) a virtuóz fuvolista, Nemes Jeles Judit maga, gitáron pedig a zeneszerző, Stummer Márton játszik – különleges finomsággal szólaltatva meg hangszerét. A Három Hollóban vadonatúj szerzői lemezük anyagával is találkozhatnak, akik az ínyenc kávé mellé ínyenc zenei csemegét fogyasztanának.

Duo Vivo c Baranyai Edina

Bach a sokadikon: a zenészek – legyenek jazzisták, a könnyű műfajok képviselői vagy komolyzenészek – egyetértenek abban, hogy a barokk zene géniusza, Johann Sebastian Bach alkotásai nemcsak kiállták az idő próbáját, de játszani és tovább örökíteni azokat kötelesség. Különösképpen ihlető a Goldberg-variációk két kötete, a harmóniák változatosságának és változtathatóságának bibliája. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés és Elektronikus Zenei Médiaművész szakirányán tanuló vagy ott végzett növendékek pályázaton kiválasztott munkáiból rendeznek hangzó kiállítást Goldberg2 címmel: az elektroakusztikus hanginstalláció október 12-étől 18-áig kínál felejthetetlen pillanatokat.

Október 12-én este ugyanitt a Duo Aliada szaxofon-harmonika kettős saját átiratában szólaltatja meg a Goldberg-variációkat: az ikonikus kompozíció – úgy gondolják – egy zenei Rubik-kockának is tekinthető. A szemtelenül kreatív bécsi muzsikusok Vivaldi, Händel művei után Bach zenéjét ültetik át hangszerükre. Michał Knot és Bogdan Laketic legújabb vállalkozása a Magyarországon a CAFe Budapesten hangzik el először, hogy újabb színnel gazdagítsa a Goldberg-variációk hatástörténetét és univerzumát.

Duo Aliada c Maria Jarzyna

Egy rendkívül kreatív hangrögzítési technikát ismerhetnek október 16-án az X-Ray Audio: The Strange Story of Soviet Music on the Bone nézői. A második világháborút követő nyersanyag-hiányban ugyanis Makay István hangtechnikus a bakelitlemezekből kifogyva kifejlesztett egy gépet, amellyel röntgenlemezekre rögzíthetett zenét. A találmány hatalmas karriert futott be, most pedig a Három Hollóban testközelből is meg lehet figyelni a működését. Az esemény előadás és koncert lesz egyben: miután Stephen Coates részletesen mesélt a metódusról és a nézőknek is bemutatta a rögzítőt, az X-Ray Audio csapata Harcsa Veronika improvizált koncertjét a helyszínen veszi fel egy röntgenkivonatra.

A fesztivál művészeti sokszínűségét méltón tükrözi a Ledpuppets társulás Ukiyo című, formabontó előadása is. A produkció címe az illanó világ képeire utal egy tradicionális japán művészeti korszakot megidézve, és annak virágzó sokszínűségéből merítve dolgoz fel egy mesét gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Légies könnyedség és a Távol-Kelet egzotikus művészete egyesül a csapat szokatlan vizuális hatásokra épülő színházában: varázslatos hangulatot teremtenek Remsey Dávid világító bábjai, amelyeket a sötétben úszva kelt életre Lendváczky Zoltán, Makra Viktória és Szőts Orsolya, DJ Panda zenéjével kísérve.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top