+ Képzőművészet

Majmok árasztották el a parlamentet – a festmény 9,9 milliót ért

A művész esetében rekordot jelentő és a várakozásokat jelentősen felülmúló 9,9 millió fontos áron kelt el csütörtökön Londonban Banksy egyik leghíresebb és legnagyobb méretű képe, amelyen csimpánzok népesítik be a brit törvényhozás alsóházát.

A Sotheby’s aukciósház nem fedte fel a Devolved Parliament című alkotás vevőjének kilétét. A 2009-ben készült műre 10-en tettek ajánlatot, a licit mindössze 13 percig tartott. A kalapács végül 8,5 millió fontnál csapott le, az ár a jutalékokkal együtt érte el a 9,9 millió fontot.

„Függetlenül attól, hogy az ember a Brexit-vita mely oldalán áll, kétségtelen, hogy ez a mű napjainkban fontosabb, mint bármikor korábban”

– írta a patinás aukciósház a brit európai uniós tagság megszűnésének évek óta húzódó folyamatára utalva. Banksy egyetlen képben „desztillálta a társadalom bonyolult politikai helyzetét” – fogalmazott Alex Branczik, a Sotheby’s kortárs európai művészetért felelős szakértője.

A Devolved Parliament a rejtőzködő brit művész legnagyobb ismert képe, négy méterszer 2,5 méter. Eredeti címe Question Time volt, Banksy azonban később átdolgozta a művet, amely új nevet is kapott. Magángyűjteményből bocsátották árverésre, a Sotheby’s eredetileg 1,5-2 millió fontot remélt érte.

Banksy esetében eddig 1,87 millió dollár volt az aukciós rekord, amely még 2008-ban született New Yorkban a művész Keep it Spotless című alkotásáért.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top