+ Képzőművészet

Több mint 100 kiállítást nézhetsz meg a Magyar Festészet Napján

Több mint száz kiállítás várja a közönséget a 18. alkalommal megvalósuló Magyar Festészet Napja programsorozat keretében november közepéig; az esemény kiemelt helyszíne az idén Óbuda, Újbuda és Szolnok.

A rendezvénysorozatot október 18-a, Szent Lukács, a festők védőszentjének ünnepe köré szervezték. Az ország egyik legnagyobb képzőművészeti eseménysorozatának célja, hogy felhívják a figyelmet a kortárs festészet és művészet fontosságára, feladataira, értékeire – hangzott el a rendezvénysorozat szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Verebes György festőművész, a Szolnoki Művésztelep vezetője, a Magyar Festészet Napja Alapítvány elnöke elmondta: a programsorozat három részből áll. Az alapítvány saját programjai mellett több kiemelt helyszínen zajlanak események, továbbá országszerte és a határon túl is sokan csatlakoztak az rendezvényhez, csaknem 90 településen, mintegy 150 esemény valósul meg.

Elmondta: én Újbuda mellett a programok kiemelt helyszíne Szolnok, továbbá Óbuda, ahol a kiemelt események nagy része zajlik és az október 20-i Élő magyar festészet című fő rendezvényüket és kiállításukat is befogadja.

A kiemelt rendezvények között van a Mesterek és tanítványok a VárMező Galériában, az ÚT című tárlat, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének kiállítása Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény helyszínnel, a Miniképek című tárlat a Vízivárosi Galériában, továbbá a Női vonal a Zikkurat Galériában.

Az elmúlt évek hagyományává vált, hogy az alapítvány külföldi festőket is vendégül lát, az idén francia festőművészek érkeznek a budapesti Próféta Galériában.

Kelemen Viktória III. kerületi alpolgármester arról beszélt, hogy mennyire fontosak a kerület számára a kulturális rendezvények. Kiemelte: nemcsak képzőművészeti eseményeknek, hanem más kulturális programoknak is helyet biztosítanak. A kerületben megvalósuló programok a résztvevők látókörét, kulturális érdeklődését szélesíti – mondta, hozzátéve, hogy örömmel támogatták a Magyar Festészet Napja programsorozatát.

Verebes György elmondta: a rendezvényhez csatlakozott Hódmezővásárhely, Eger, Békéscsaba és Jászberény is, ezeken a helyszíneken több képzőművészeti esemény is zajlik.

Kiemelte: az idén 500 művész kétezernél is több képe látható országszerte és a határon túl is. Mint mondta, a rendezvény minden évben fejlődik, koncerteket, irodalmi műsorokat, színházi előadásokat is szerveznek az esemény keretében.

Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, az idei fő kiállítás és a szakmai díjátadónak helyet biztosító rendezvény az Élő magyar festészet. A tárlat október 20. és november 3. között Óbudán látható: a központi kiállítás magába foglalja a doyenek-festőmesterek (Esernyős Galéria), a középgeneráció (Óbudai Múzeum) és a fiatal generáció (Hello Wood Zichy udvar) műveit. A kiállításhoz kapcsolódik az idén a kortárs üvegfestészeti tárlat is az Esernyős Galériában. Az Élő magyar festészet három szekciójának kurátorai között van Verebes György (doyenek), Gaál József (középgeneráció) és Horváth Dániel festőművész (fiatalok).

Verebes György tájékoztatása szerint a megnyitón szakmai díjakat is átadnak. Az életműdíjat egy 70 év feletti doyen kapja. A Magyar Művészeti Akadémia festészeti díját egy művészetében érett, kiemelkedő alkotó veheti át a középgenerációból. A fiatalon elhunyt nagybányai festőtehetségről elnevezett Maticska Jenő-díjat az a professzionális fiatal alkotó kapja, akinek munkáját a szakma már korán elismeri.

Az óbudai programok között van továbbá a T-Art Alapítvány szervezésében két október 11-én nyíló kiállítás, és az október 27-i T-Art szimpózium.

Újbudán két tematikus napot tartanak, az események között szerepel október 18-án a MÚK Galériában a Festők és írók – Csontváry halálának 100. évfordulójára címmel megszervezett rendezvény, a Rejtett narratívák címmel a magyar képzőművészeti egyetem hallgatóinak kiállításának megnyitója a Trezor Galériában, továbbá a Próféta Galériában Francia kortárs festésze – Chevreuse völgyi festők szövetségének tárlata megnyitója.

Mint elhangzott, október 25-én 10 kiállítóteret bemutató galériasétát tartanak, amelynek során Garami Gréta művészettörténész és Sipos Endre művészetfilozófus mutatja be a kerületben nyílt kiállításokat. A sétán a Bartók 1. Galéria, a Bor és Kézműves Galéria, a K.A.S. Galéria, a Moha Kultúrtér, a Godot Galéria, a Faur Zsófi Galéria, a Gross Arnold Galéria, a MÚK Galéria, a Karinthy Szalon és a B32 Galéria tárlatai lesznek láthatók.

A szolnoki programok között van Huszárik Zoltán filmrendező kiállítása, továbbá Király György, Szabó Franciska és Varga-Amár László képzőművész tárlata is. Történet címmel két helyszínen rendezik meg a Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítását, emellett szakmai díjakat is átadnak.

Az eseménysorozatról további információ a www.festeszetnapja.hu honlapon és a rendezvény Facebook oldalán található meg.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top