+ Zene

Megválasztották a Nemzeti Filharmonikusoknál az év művészeit

Széll Cecília c Berényi Gyula és Tönköly József c Hargitay Olivér
A Nemzeti Filharmonikusok tagjai évtizedek óta titkos szavazással választják meg az év legkiválóbb, legjobbnak ítélt művésztársukat.
Az idén ezt a kitüntető címet a Nemzeti Filharmonikus Zenekar művészeinek szavazatai alapján Tönköly József klarinétművész nyerte el.
„Hatalmas öröm művészkollégáim elismerése és nyilvánvaló szeretete. Ezúton is köszönöm megbecsülésüket! A zenéhez a klarinéton keresztül vezetett az út, együtt vagyunk a zenekar része. Estéről estére azon fáradozunk, hogy közönségünk számára néhány pillanatra megállítsuk a rohanó időt, és szavakon túli, kortalan, igaz értékekkel találkozhassanak.”
 – mondja a díjazott.
A Nemzeti Énekkar művészeinek szavazatai alapján az „Év énekkari művésze” Széll Cecília szoprán énekművész lett, aki így köszönte meg a bizalmat:
„Nemzeti Énekkarhoz tartozásom kapcsán, melynek immár 19 éve, nagyszerű embereket köszönhetek. Olyan kollégák ők, akik támogatják egymás sikerét, és akik inspirálják egymást, olyanok ők, akik között mély barátságokat találni. Olyan művészek, akik képesek a bennünk lévő hangszeren pontosan megalkotni azt a hangzást, melyet a zenemű megkövetel függetlenül attól, hogy romantikus operáról, kortárs vagy barokk oratóriumról, illetve a capella műről legyen szó. Hálás vagyok, hogy a Nemzeti Filharmonikusok együtteseiben is kaptam szólista felkéréseket, melyeknek híre továbbgyűrűzött az Operaházig.”
A kitüntetetteknek járó elismerést tanúsító díszoklevél átadására az együttes október 3-i hangversenyén, az Olasz Kultúrintézetben kerül sor.
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top