+ Irodalom

Sztálin halála és feltámadása között…

Radu Țuculescu regényében ott feszül az emberi élet minden szépsége és kegyetlensége. Ismerősen idegen történet a Sztálin, ásóval előre!.

Radu Țuculescu: Sztálin, ásóval előre! [Stalin cu sapa-nainte] – Typotex Kiadó, 2019 – fordította Szőcs Imre – 208 oldal, kartonált kötés – ISBN 978-963-4930-38-9

Az idén hetvenéves román szerző, Radu Țuculescu tíz évvel ezelőtt írta ezt a regényt, s talán jó is, hogy nem akkor, frissiben jelent meg magyarul, hiszen így – mert a regénynek van aktualitáshoz kötött szála is – már azt a kérdést is feltehetjük, hogy mennyit változott a világ. S ha változott valamennyit, akkor milyen a változás iránya…

„Sztálin, ásóval előre
Vígan masíroz a temetőbe…
Lallallallallala!”

Azt gyanítom, egy olvasó sem fog megneheztelni, ha elárulom, hogy a regény ma is aktuális, sőt talán még aktuálisabb, mint egy évtizeddel ezelőtt, s hogy azok az árnyak, melyeknek oszlania kellene, csak erősebbek lettek. Mintha itt kísértene Sztálin, mintha újraélednének egy gyerekkor árnyai.

Önéletrajzi regénynek,

vagy legalábbis s önéletrajzi ihletésű műnek tűnhet elsőre a Sztálin, ásóval előre!, hiszen a szerzőről tudható, hogy főhőséhez hasonló ambíciókat dédelgetett gyermekkorában, s hogy az élet egészen más uta(ka)t jelölt ki neki. Ugyanakkor – csak, hogy a legegyszerűbbel kezdjük – például, a szerző szeme alatt nincs hatalmas, kés ütötte heg. Ebben az esetben is azt hiszem, hogy bulvár-tévútra vinné az olvasást az önéletrajz utáni szimatolás. Radu Țuculescu nem/sem ezért/ettől nagyszerű.

Végigjár egy életutat,

s közben úgy vezetgeti az olvasót az emlékek között, hogy azok átélhetővé válnak. A kiindulás, az első emlék, az emlékezés kezdőpontja Sztálin halála, s a halál alkalmából megszületett gyermeki dalocska… a dalra, és a halálhírre adott szülői reakció. S az így megkezdett történetszálon kibontakozó múlt, az erdélyi gyerekkor, ahol eleinte – mondom: gyerekkor! – az egész világ ígéretekkel teli, s a nehézségekkel együtt is kalandos. Olyan, mint bárki másnak a gyerekkora, s mégis teljesen más: egyedi. Az író a felnövekedés-történet kezdeténél (is) a teljességre törekszik, de ez a teljesség nem a tények aprólékosságának unalmas teljessége, hanem az élmények, érzések, benyomások és érzelmek tárháza. A ki- és újraalakuló emberi kapcsolatok, s a szülőkhöz és a világhoz kapcsolódás természetes változása… Megható, szép, néhol kegyetlen, másutt fájdalmas, néhol tragikus és ijesztő történet, melynek háttere a szocializmus Romániája. Nem is sokban különbözve a korszak Magyarországától. Itt is, ott is a nép ellenségévé kiálthattak ki valakit, csak mert… de ezt tudjuk.

„…Azt hiszed, megijedek valakitől? Mi nem félünk senkitől. Engem a Párt tett ebbe a funkcióba, és a világon semmi sem nagyobb, mint a Párt!
– Csak az Everest!”

Dőlt betűkkel szedve,

kisebb terjedelemben, de nagyobb intenzitással kibontakozik egy másik történet is, egy olyan, melyet nem a múlt emlékei, hanem a főhős – nagyjából egy idős lehet az íróval – jelene tart mozgásban. Az itt kibontakozó képben már nem sok szépség van, viszont akad bőven fájdalom, s korhatáros őszinteséggel megírt erotika is.

„nem tudtam behunyni a szemem. elbűvölt a látvány ahogy eltűnök a szájában. ilyen esetekben a legtöbb férfit gőgös felsőbbrendűségi érzés keríti hatalmába. bután azt gondolják hogy éppen alázatra kényszerítenek valakit ők uralkodnak. képtelenek felfogni hogy valójában az előttük térdelő uralja a helyzetet. totálisan. én akkor sem éreztem azt hogy uralkodnék. ellenkezőleg. alárendeltnek éreztem magam. engem uraltak.
a lány kezeit végig a fenekemen tartotta. gyúrta időnként belevájta körmeit. egy pillanatra sem engedte el.
mikor teljesen elmerültem a szájában az orra a hasamhoz nyomódott…”

Ezek a dőlt betűs szövegek másfajta dinamikával rendelkeznek, s bár eleinte olyan, mintha távol állnának az alaptörténettől, mégis összekapcsolódnak vele. A világban helyét nem találó idősödő férfi, aki szükségszerűen sodródik a két történetet végleg összekapcsoló tragédia felé. Radu Țuculescu könyve megrendítő alkotás, mely szükségszerű számvetésre készteti az olvasót, miközben elandalít, aközben megráz. Kedves kegyetlenséggel, kiszámíthatatlan következetességgel.

„putyin fellépett a pódiumra és egyenesen a mikrofonhoz sietett. éppen arra vitte az útja és úgy gondolta hogy fellép ő is hadd közölje néhány gondolatát az egybegyűlt történészekkel. íme amit javasolt nekik. az iskolai tankönyvekbe egyetemi kurzusokba szakkönyvekbe kerüljön be ismét sztálin. joszif viszarjonovics sztálin alakja. és nem akárhogy. állítsák vissza az őt megillető helyre. mutassák be úgy mint aki egyik legnagyobb és legjelentősebb vezére volt oroszországnak a történelme folyamán.”

A Sztálin, ásóval előre! élvezetes írói – és most már fordítói – bravúr, s ha azért kellett rá évtizedet várnunk, hogy a fordítás munkáját magára vállaló Szőcs Imre megérjen a feladatra, akkor megérte.

Sztálin halála és feltámadása között…
Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top