Hatvanhárom éves korában szerdán elhunyt Habik Csaba Balogh Rudolf-díjas fotóriporter, fotóművész – közölte a család.
Habik Csabát, aki pályája során több sajtófotódíjat is nyert, hosszas betegség után érte a halál.
Habik Csaba 1956. február 13-án született Budapesten. Hobbifotósként indult, miközben országúti kerékpárosként versenyzett. A szakmát a Lapkiadó Vállalat laboratóriumában kezdte 1979-ben. A laborálás mellett már készített képeket a vállalat különböző lapjai számára.
Az első igazi fotós munkahelye a Magyar Hírlap 1982-ben indított képes melléklete volt, itt lett fotóriporter, később a Pulitzer-emlékdíjas fotórovat vezetője. A Magyar Hírlaptól 2004-ben távozott, és a Szabad Földhöz ment rovatvezetőnek, ő vezényelte le a lap digitális átállását.
Alapító tagja volt a Magyar Fotóriporterek Társaságának, a Magyar Fotóművészek Szövetsége és az Escher Károly alkotócsoport tagja volt. Több önálló kiállítása volt és számos csoportos tárlaton vett részt. A Balogh Rudolf-díjat 2003-ban kapta meg.