+ Fotó

Budapesten a világ legjobb sajtófotói. Kevésbé durvák, mint a korábbi felhozatal

A nemzetközi pályázat idei díjazott felvételei nagyon erősek a történetmesélésben, kiemelten foglalkoznak a női ügyekkel és a migrációval.

Máté Bence: Túlélési ösztön

Huszonöt ország 43 fotóriporterének 143 képe látható az idei World Press Photo kiállításon, amelyet csütörtöktől lehet megtekintetni Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A világ szinte összes fontos tavalyi eseményéről manipuláció nélkül tudósít a World Press Photo kiállítás. A nemzetközi pályázat idei díjazott felvételei nagyon erősek a történetmesélésben, kiemelten foglalkoznak a női ügyekkel és a migrációval is – mondta a tárlatot bemutató szerdai sajtótájékoztatón Révész Tamás fotóművész és fotóriporter, a kiállítás főszervezője.

Hozzáfűzte: az idei World Press Photo sokkal nagyobb élmény lehet a látogatóknak a tavalyinál, hiszen bár drámai eseményekkel szembesülnek, nem annyira durvák a képek, mint amit az előző években megszokhattak.

Az idei World Press Photo kísérő kiállítása Borsi Flóra Imagine című tárlata. A mindössze 26 éves, itthon kevésbé ismert fotóművész mögött már az idősebb pályatársakat megszégyenítő életmű áll. Igazi szupersztár, akinek már a világ számos országában nyílt kiállítása. A munkája pont ellentéte a World Press Photo tényszerűségének, az alkotásain minden a szabad manipulációról szól – emelte ki Révész Tamás.

A sajtótájékoztatón Sophie Boshouwers, a World Press Photo Alapítvány kurátora hangsúlyozta:

minden évben több mint 100 városban rendezik meg a World Press Photo kiállítást, ezek közül az amszterdami után a budapesti a leglátogatottabb tárlat. A tavalyi World Press Photo kiállítást 45 ezren látták a Magyar Nemzeti Múzeumban.

2019-ben nyolc kategóriában – általános hírek, környezet, természet, hosszú távú projektek, portré, hír és sport, az év képe, valamint újdonságként az év képriportja – több mint 4700 fotográfus 129 országból több mint 78 ezer fotóval pályázott. A kiállítás 143 képét három héten keresztül válogatta egy 21 tagú, riporterekből és szerkesztőkből álló, nemzetközi zsűri.

Az idei World Press Photo pályázaton a természet kategóriát Máté Bence nyerte Túlélési ösztön című békás fotójával.

A világhírű természetfotós a sajtótájékoztatón elmondta: sosem készít kifejezetten pályázási szándékkal fényképeket, de az erdélyi Kovászna megyében készült felvétel esetében már az első pillanattól tudta, hogy jó pályamunka lehet belőle.

Máté Bence kitért arra is: fényképein a természet szépségeit igyekszik megörökíteni, általában nem a dráma érdekli. Az étkezési célból levágott lábú békák haláltusáját megörökítő kép abban az értelemben kilóg a sorból, hogy a témája a pusztítás maga.

A World Press Photo kiállítás október 23-ig tekinthető meg a Magyar Nemzeti Múzeumban.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top