+ Zene

A leköszönő japán császár gratulált a magyar Rádiózenekarnak

Először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna. Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte. A nyitókép a próbán készült.

Ázsia egyik legjelentősebb hangversenytermében, a tokiói Suntory Hallban lépett fel nagy sikerrel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara.

Az együttest Kobajasi Kenicsiró vezényelte, a koncerten részt vett az idén lemondott Akihito császár és felesége Micsiko. Az esemény egyedülálló a japán-magyar diplomáciai kapcsolatok történetében, hiszen először jelent meg japán császári pár magyar szimfonikus zenekar koncertjén anélkül, hogy ennek protokolláris okai lettek volna.

A magyar együttes Dvorák-műveket adott elő a koncerten.

A közönség vastapsa mellett az idős császári pár elismerését fejezte ki a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara magas művészi játékát hallgatva és külön örömének adott hangot, hogy a koncerten a magyar művészek mellé Kobajasi Kenicsiró néhány nagy tehetségű fiatal japán muzsikust is beültetett

– közölte a zenekar.

A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának húsz napos ázsiai hangversenykörútja augusztus 28-án indult. A több mint 80 taggal utazó szimfonikus együttest a Kobajasi Alapítvány névadója hívta meg Japánba. Az együttes a vasárnapi tokiói koncertet megismétli Nagojában, ahol az est szólistája az anyai ágon magyar származású fiatal zongoraművész Mijudzsi Kaneko lesz.

A  zenekar ázsiai koncertkörútját Kínában folytatja.

 

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top