+ Képzőművészet

Aj Vej-vej Cambridge-től reméli a nyílt vitákat

Berlinből Nagy-Britanniába költözött Aj Vej-vej. A világhírű kínai ellenzéki művész a The Art Newspaper című képzőművészeti folyóiratnak megerősítette, hogy Cambrdige-ben telepedett le.

Aj Vej-vej, aki 2015 óta családjával berlini emigrációban élt, egy korábbi interjúban azzal indokolta távozását Németországból, hogy a német társadalom zárkózottá vált, és „nincs szüksége rám”.

„A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt”

– mondta a hónap elején a Die Welt című német lapnak.

Aj Vej-vej igen népszerű képzőművész Nagy-Britanniában, 2010-ben a londoni Tate Modern múzeumban állították ki Napraforgók című installációját, amely százmillió darab kézzel festett porcelán napraforgómagból állt.

A világhírű angol egyetemi városban, Cambridge-ben is volt már kiállítása 2016-ban.

A  egyéni, politikai és művészi szabadság megvalósulásáért harcoló képzőművész a Reuters brit hírügynökségnek a minap arról beszélt, hogy Nagy-Britannia is

„mély problémával néz szembe. Úgy tűnik elveszítették a bátorságot és a víziót ebben a gyorsan változó világban”

– mondta a szigetországnak az Európai Unióból tervezett kiválásáról.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top