+ Képzőművészet

Aj Vej-vej elköltözik családjával Berlinből a német társadalom hazugságai miatt

Elköltözik Németországból Aj Vej-vej világhírű kínai ellenzéki művész, döntését a német társadalom zártságával indokolta egy pénteki lapinterjúban.

„Ennek az országnak nincs szüksége rám”

– mondta a családjával 2015 óta berlini emigrációban élő képzőművész, építész, filmes, emberi jogi aktivista a Die Welt című német lapban közölt interjúban. Kiemelte, hogy

„Németország nem nyitott társadalom”, hanem „olyan társadalom, amely nyitott szeretne lenni, de főleg saját magát védi”.

„A német kultúra annyira erős, hogy nem igazán fogad el más gondolatokat és érveket, alig van tér a nyílt vitákra, alig van tisztelet az eltérő hangok iránt”

– mondta Aj Vej-vej.

Arról is szólt, hogy a Berlinale nemzetközi filmfesztiválon az utóbbi években egyetlen alkotását sem fogadták be. A német főváros szemléjének programjába csak olyan kínai vonatkozású filmet vesznek fel, amelynek bemutatásához hozzájárulnak a kínai hatóságok – jelentette ki Aj Vej-vej, megjegyezve: a fesztivál idei versenyfilmjei közül is azért került ki az utolsó pillanatban Csang Ji-mou kínai sztárrendező One Second (Egy másodperc) című filmje – amelynek premierjét technikai okokra hivatkozva törölték a programból -, mert nem volt meg valamennyi kínai hatósági engedély.

A német főváros képzőművészeti egyetemének (Universität der Künste Berlin) vendégoktatói meghívásával 2015-ben Berlinbe érkezett művész az utóbbi években szerzett tapasztalatairól azt is elmondta, hogy

„Németország minden korábbinál szorosabb kapcsolatot épített ki Kínával, a német ipar jövője teljes egészében Kínától függ”. Közben a kínai kormány „börtönbe zárja az összes emberi jogi ügyvédet”, és ezek az emberek a büntetésük letöltése után „nyomtalanul eltűnnek”.

„Minden nyugati politikus, minden nyugati üzletember pontosan tudja, hogy mi folyik, de nem mondanak semmit. Ki is akarná elveszíteni a kilátásban lévő nagy üzleteket. Nem ítélek el ezért senkit, de azt elítélem, hogy úgy tesznek, mintha mindez nem történne meg”

– mondta Aj Vej-vej.

Terveiről a többi között elmondta, hogy a megbízásából operatőrök hetek óta forgatnak a hongkongi tüntetéseken. Hozzátette: még nem tudja, hogy hová költözik Németországból.

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

I accept the Privacy Policy

Népszerűek

To Top