+ Irodalom

Kulka nem játssza túl – Don Juan a Szegedi Szabadtérin – Az Élet és Irodalom 2019/32. számából

élet és irodalom

Az Élet és Irodalom új számát a kulturális cikkek rövid részleteivel ajánljuk.

FEUILLETON

Milbacher Róbert Petőfi, Arany és a nemzeti kánon címmel írt esszét.

„Nemrégiben egy kánonnal kapcsolatos, virtuális térben folytatott vita hevében azt a kijelentést találtam tenni, hogy Petőfi semmiféle újdonságot sem hozott a XIX. századi irodalmi kánon tekintetében, vagyis nem ő, hanem – gyanúsan Babits egykori tételét hangoztatva – igazából Arany volt a paradigmaváltó és valódi újító. Mint általában az effajta állítások – főleg, ha hevenyészett hozzászólás formájában történnek –, így nyilván ez is joggal tűnik átgondolatlannak. Itt most ezt a bombasztikusnak valamint provokatívnak ható tételt próbálom kifejteni csupán a vita kedvéért, persze azzal a meghagyással, hogy mindezt majd tényleg meg akarom írni másutt egyszer alaposabban és pontosabban is.”

INTERJÚ

”Meg is csinálja azt, amiről beszél”Gerőcs Péterrel beszélget Hományi Péter.

„Gerőcs Péter generációjának egyik legtermékenyebb prózaírója. Az Árvaképek című regénye, mely tavaly ősszel került a könyvesboltokba, a hatodik kötete. A regény egy portréfotós élettörténetét beszéli el, aki megszállottan küzd a felejtés ellen.  A mű tavasszal elnyerte a Békés Pál-díjat. Závada Pál laudációjában kiemelte a kötet olvasmányos mivoltát, a szöveg érzékeny és érzéki megformálását. A szerzővel a vizuális médiumok és a próza kapcsolatáról, regények kezdőmondatairól, magányról és idegenségről beszélgettünk.”

KÖVETÉSI TÁVOLSÁG

Darida Veronika Anyaképek című recenziója George Szirtes Előhívás című művéről szól.

„George Szirtes Előhívása (eredeti címén: The Photographer at Sixteen) számtalan, az anyáról készült, képet közöl. A könyv megírásának módszerét itt is a fényképek rendezgetése adja, ahogy az albumként összeálló könyv szükségszerűen töredékes, szerkezete is ebből következik. Ugyanakkor két kép érezhetően és reflektáltan hiányzik: az első és az utolsó. Nincs kép sem az élet végső, sem a kezdeti fázisáról. A könyvben elsőként megmutatott, utolsó portré több mint egy évvel az anya halála előtt készült (a szerző felvétele), az utolsóként szereplő, első fotón pedig az anya (Magda) két éves.  A fényképek felé fordulás a fotográfus anyának szentelt „hommage”. A fényképfelvétel mind az anya, mind a fiú számára érzékeny anyag, csak míg az anya számára az előhívás és a restaurálás, addig a fiú számára a leírás tárgya.”

KÜLFÖLDI FOGADTATÁS

Kiadós boncolás – Összeállítás Nádas Péter Évkönyv című művének francia fogadtatásából.

„Arra számítunk, hogy ama elegáns növénygyűjtemények egy darabjával találkozunk, amelyekben az írók megfigyeléseket, gondolatokat, ízeket szoktak összegyűjteni; ezeket az olvasó szívesen veti egybe saját tapasztalataival. De az Évkönyv egészen más, még ha bizonyos értelemben ez is engedelmeskedik a műfaj szabályainak. Benne vannak a munkák és napok; a meg nem érkező tél, a kert ápolása, a fukszia dugványa, a kaszálás – oly nehéz – művészete, a kerti gép vásárlása, beszélgetés a szomszéddal. […] A szabadságról és a hatalomról, a behódolásról szóló feltárás a legkeményebb oldalak forrásául szolgál. Nádas Péter a nyolcvanas évek végének fordulóján ír. Magyarországról 1989 novembere előtt kezdett fölemelkedni a vasfüggöny. Az események nem jelennek meg, de természetesen inspirálják azt a filozófiát, amely kitérőket tesz Titus Livius és a római birodalom felé. A legkonkrétabb, legregényszerűbb részek fölidézik az író emlékeit, a gyermekkorát, „a kommunista terror” alatti szerelmeit. Sőt, a mű elején az évkönyv elindításához nyilvánvalóan azért nyit új füzetet, hogy „hozzáférjen az emlékeihez”, és nem azért, mert az az „utolsó, képzeletbeli menedék”. […] Az, ami az emberek között történik – akik megismerkednek és találkoznak –, foglalkoztatja a regényírót. Ám az is nehéz, hogy leírja azokat a szálakat, amelyek közte és egy ismeretlen között szövődnek.” (Claire Devarrieux: Nádas Péter szabad alakzatokban. Libération, 2019. május 17.)

VERS

A versrovatban Germán Ágnes és Szálinger Balázs versei olvashatók, továbbá Zalán Tibor Kovács Péter festőművész halálára írt búcsúverse. Ezen a helyen Germán Ágnes egyik versét idézzük:

Elnézően

Nyugodt vasárnapot tervezek végre.
A pizsamám sem vettem át. A konyha
kissé feldúlt, a tegnapi lustaság
köszönt reggel. Elnézően elnézek.

A gyerekek még alszanak, férjem már
az ikeában. Én a kávéfőző
mellett állok és figyelem a kávé
lassú folyását. Várakozón várok.

Legyen ma két cukor, és a tejhab is
jöhet, csak nekem ne kelljen mozdulni,
még. Mikor csináltam ilyet? Nem most. Rég.

Kávéscsésze az üres borospohár
mellé kerül. A káoszt sem szaggatom.
Most minden csak ábránd és elmosott kép.

PRÓZA

Farkas Arnold Levente, Puskás Panni és Vári Attila prózája,

tárcatár: Mán-Várhegyi Réka.

Részlet Puskás Panni Negyvenöt című írásából:

„Mikor a kulcsot a zárban elfordította, azonnal érzett valami furcsa szorongást. A lakásban szokatlanul csönd volt és sötét, a meleg levegőben idegen testek és parfümök illata terült el. Oldalra nyúlt, és egy ideges mozdulattal felkattintotta a villanyt. Ott állt a családja, az összes barátja, és ott volt a pasija féltérdre ereszkedve, kezében apró bársonydoboz, belőle egy gyűrű ágaskodott felé. Talán őszintének kellett volna lennie a barátaihoz és a családtagjaihoz, el kellett volna mondania közülük legalább pár embernek, hogy a magánytól való rettegése miatt élt ebben a kapcsolatban akkor már két éve. Némi haragot érzett, hogy ezt senki nem vette rajta észre. Aztán végighallgatta azt a pocsék filmes monológot, amely immár két éve jelentette számára a jóízlés tökéletes meggyalázását. Olyanok voltak benne, mint „szerelmem, én egész életemben az otthonomat kerestem. Körbejártam a világot…” – jártad a faszt, suhant át az agyán, Horvátországnál messzebb sose merészkedtél, de nem volt ideje továbbgördíteni a gondolatot, mert a nyálcunami ellepte a tudatát: „soha eddig nem találtam a helyem és a boldogságom.”

SZÍNHÁZ

Herczog Noémi az Újszegedi Szabadtéri Színpad Don Juan-előadásáról írt.

„Zsótér még a pár mondatos koldusszerepben is szellemes – szenvtelen, mint rendesen. Közben kezében tart egy plüss édesgyökeret (de ez az öröm összesen, ha két percig tart). Bodrogi lubickol a nagyszínpadon, saját magát játssza, mint egy Honthy Hanna. Rövid jelenetei kis életet hoznak a holt színházi esztrádba. Poénjai pedig jót tesznek az apa–fia moralizáló jelenetnek, de hát viccelni könnyebb is a szemerkélő esőben, mint drámai mélységeket játszani. A végére nem születhet meg az a színházi helyzet, aminek súlyt adhatna a néma kőszobor jelenléte. Kulka persze nem játssza túl, mint Bodrogi, és nem is rajta múlik, hogy belépője kicsit kontextuson kívüli, nem következik az előzőekből. Geréb Ágnes csak asszisztál, és feltör pár jobb sorsra érdemes dinnyét – közvetlenül a fingós jelenet után. Mégsem a rottyantgatástól, inkább a nagyotmondástól vált számomra végül ellenszenvessé a szegedi Don Juan. Ha már mindenáron ördög, akkor a démoni kőszobornál szembeötlőbb volt a drámának álcázott marketing.”

TÁRLAT

György Péter Régi  fényképek, új nagyítások címmel írt Nyilas Ilona Múlt századi történetek című kiállításáról (Capa Központ, nyitva  szeptember 15-ig).

„Nyilas Ilona évtizedek óta lezárult fotográfusi munkássága egy azóta más dimenziókban kiteljesedett élet egy fejezetét idézik fel – úgy is mondhatnánk – a  képek a magyar neoavantgard határvidékén készültek. Azaz bármi volt a kép tárgya, épp oly magától értetődően készítette el felvételeit, nem tett különbséget azok témái, illetve reprezentációjuk között.  Egy 1979-ben, az eső áztatta Kálvin téren készült felvételen egy asszony áll háttal a kamerának, mögötte a tűzfalon írás a falon: Girl rock Bestiák. S ez valóban épp úgy lehet pillanatfelvétel, mint konceptuális munka.”

Mindez és még sok jó írás olvasható az eheti Élet és Irodalomban.

Az ÉS elérhető online is: www.es.hu

Kattints ide a hozzászóláshoz

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Népszerűek

To Top